Darts: Taylor oktatta Andersont, aztán jött Van Gerwen…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.29. 22:15
A címvédő Michael van Gerwen sikerét hozta a 2015-ös Dubai Masters dartsverseny. A világelső holland a döntőben 11–8-as győzelmet aratott Phil Taylor felett, aki a legjobb négy között csak három leget veszített el a világbajnok Gary Andersonnal szemben.



A tornán a világranglista első hat helyezettje, valamint szabadkártyásként Stephen Bunting és Raymond van Barneveld vett részt. A kétnapos versenyen a negyeddöntőben tíz, míg az elődöntőben és a fináléban tizenegy nyert legig tartottak a küzdelmek.

Az első fordulóban Adrian Lewis és Bunting játszotta a leginkább kiélezett mérkőzést, míg a tavalyi döntős Peter Wright nem tudta megszorongatni a döntőig menetelő Taylort.

Az elődöntőben a PDC 14-szeres világbajnoka esélyt sem adott a Premier League-győztes, vb-címvédő, ám ezúttal szétszórtan játszó Gary Andersonnak, Van Gerwen pedig nagy csatában múlta felül Lewist.

A fináléban a holland kezdett jobban, ám Taylor fordított, nyomás alatt tartotta a világelsőt, aki a kiszállóknál többször is bosszantó hibát vétett.

A hajrában azonban Van Gerwen magára talált, és sorozatban öt játékot megnyerve 11–8-as győzelmet aratott, ezzel megvédte címét. Az angol játékos annak ellenére kapott ki, hogy a döntőben dobott körátlagával a két nap legjobbjának bizonyult.

A mérkőzéseket a Dubai Tennis Centre-ben, szabadtéren rendezték.

DARTS, DUBAI MASTERS 2015
NEGYEDDÖNTŐ
Adrian Lewis (angol, 105.7)
–Stephen Bunting (angol, 101.7) 10–9
Gary Anderson (skót, 98.8)–James Wade (angol, 100.8) 10–8
Phil Taylor (angol, 101.3)–Peter Wright (skót, 95.1) 10–5
Michael van Gerwen (holland, 106.8)–Raymond van Barneveld (holland, 90.8) 10–8

ELŐDÖNTŐ
Phil Taylor (angol, 99.4)
–Gary Anderson (skót, 97.9) 11–3
Michael van Gerwen (holland, 99.9)–Adrian Lewis (angol, 96.2) 11–9

DÖNTŐ
Phil Taylor (angol, 107.1)–Michael van Gerwen (holland 106.9) 8–11
Zárójelben a játékosok körátlagát tüntettük fel.

Legfrissebb hírek

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:37

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19
Ezek is érdekelhetik