Öttusa-vk: népes és erős mezőnyök Kecskeméten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.22. 15:46
Címkék
Nyolcvan fölötti versenyzői létszám várható a férfi- és a női mezőnyben is a jövő heti kecskeméti öttusa-világkupaversenyen.

A szerdai budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a világranglista első ötven helyezettje közül 24, illetve 27 jelezte eddig a részvételét. Ott lesz többek között a 2012-ben világbajnok orosz Alekszandr Leszun és a londoni olimpia cseh győztese, David Svoboda, valamint a vb-címvédő brit Samantha Murray és a Pekingben ötkarikás aranyérmes német Lena Schöneborn.

A magyar színeket 12-12 öttusázó képviseli, a felnőtt élversenyzők mellett a legjobb utánpótláskorúak is bizonyítási, s egyben tesztelési lehetőséget kapnak. Az egyedüli hazai hiányzó Tibolya Péter lesz, akinek februári műtétje óta még nem jött teljesen rendbe a lába. Vele kapcsolatban Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány – kérdésre válaszolva – közölte, hogy a június-július fordulóján esedékes berlini világbajnokságon így nem tud indulni, de az augusztusi angliai Európa-bajnokságon esetleg már szerephez juthat.

A szakvezető emlékeztetett rá, hogy a kecskeméti lesz az idei negyedik vk-forduló, s a sorozat első két állomásán „bizonytalan egészségügyi körülmények között” vett részt a magyar csapat. Mint mondta, emiatt nem is születtek meg a várt eredmények, legutóbb, Rómában azonban már számottevő sikereknek lehetett örülni. Másfél hete Földházi Zsófia és Kasza Róbert ezüstérmet nyert, Marosi Ádám
pedig egy másodperccel maradt le a harmadik helyről.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Kasza hasonló folytatásban bízik.

„Éppen edzésről jövök, hullafáradt vagyok, de ez így természetes. Bízom benne, hogy a kecskeméti versenyre fejben és fizikálisan is rendben leszek, és jó eredményt érek el” – mondta.

Jövő csütörtökön és pénteken a nők és férfiak selejtezőjét, a hétvégén pedig a két döntőt rendezik. Május 4-én, hétfőn a vegyes váltóval zárul a verseny.

Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy egyetlen 1000 forintos jeggyel valamennyi versenynapot végig lehet követni, majd hozzátette, a körülmények a
sportolók mellett a nézőknek is kedveznek, mivel az egyes helyszínek sétatávolságra vannak egymástól.

Szilvásy Zsuzsanna, a kecskeméti SOS Gyermekfalu képviselője azt emelte ki, hogy a jegybevétellel az öttusaszövetség a gyermekfalvakat támogatja.

A vk vívóversenyeit a Messzi István Sportcsarnokban, az úszást a sportuszodában, a lovaglást és a lövészetekkel kombinált futást pedig a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban rendezik majd meg.

A vk-sorozat júniusi minszki döntőjébe az egyes állomásokon elért eredmények alapján lehet bejutni, az ottani két első helyezett pedig olimpiai kvótát szerez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik