Olimpia 2024: Hamburggal pályáznak a németek

MTI MTIMTI MTI
2015.03.17. 00:32
A Német Olimpiai Bizottság (DOSB) elnöksége úgy döntött, hogy Hamburggal pályázik a 2024-es nyári játékok megrendezésére.


A DOSB nyolctagú vezetése hétfőn választott az északi kikötőváros és Berlin között, de ezt szombaton még a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia.
A DOSB nyolctagú vezetése hétfőn választott az északi kikötőváros és Berlin között, de ezt szombaton még a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia.

Mindkét város múlt hétvégén mutatta be terveit, Hamburgnak több létesítményt kellene megépítenie, Berlinben ugyanakkor a legtöbb helyszín már készen áll. A DOSB felkérésére elvégzett telefonos közvélemény-kutatás múlt kedden közölt eredményei szerint Hamburgban a lakosok 64, Berlinben pedig 55 százaléka támogatja az olimpiai pályázatot.

Mostanáig – a németeken kívül – Boston és Róma jelezte, hogy a 2024-es olimpiáért versenybe száll, míg Párizs, Baku, Doha és Isztambul az érdeklődését fejezte ki, akárcsak Durban, amely azonban időközben, úgy tűnik, letett a kandidálásról. Legalábbis a dél-afrikai sportminiszter két és fél hete irreálisnak nevezte a jelentkezést.

A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.A jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról 2017-ben, Limában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
2026.07.24. 14:20

Udvardy Panna a nyolcaddöntőben búcsúzott Hamburgban

Tenisz
2026.07.23. 17:19

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár nyolcaddöntős a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.20. 22:04

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

„Hamburg szuper választásnak tűnik” – Vasziljevics Andrej több mint ígéret

Képes Sport
2026.05.19. 12:03