Gyász: 66 évesen elhunyt Leyrer Richárd MOB-alelnök

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.03. 16:55
Hatvanhat esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Leyrer Richárd, a MOB alelnöke – tájékoztatta a család szombaton a Magyar Olimpiai Bizottságot.

A sportvezető a Nemzetközi Kick-box Szövetség (WAKO) alelnöki, a Magyar Kick-Box Szövetség elnöki posztját is ellátta, a MOB-nál a nem olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozat első embere volt, korábban a Nemzeti Sportszövetség alelnökeként is dolgozott.

A jogász végzettségű sportvezető a nem olimpiai sportágak elismertetése mellett sokat tett a kiskorú sportolók védelmében is, valamint azért, hogy 2014-től a nem olimpiai sportágak versenyzői számára külön kategóriát hozzanak létre a Sportcsillagok Gáláján – írta honlapján a MOB, amely Leyrer Richárdot saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
12 órája

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31
Ezek is érdekelhetik