DVTK: visszatért Miskolc olimpiai bajnokot adó sportága

2015.01.23. 12:14
A birkózás is visszatért a DVTK-hoz: az idei esztendőtől a Diósgyőr FC Kft.-vel történt megállapodás értelmében DVTK néven indulnak a különböző versenyeken a diósgyőri birkózók – közölték pénteki sajtótájékoztatójukon az érintettek.

Szabó Tamás, a DFC Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, a csaknem 100 éves hagyomány szellemében a sportág visszatér a nagy diósgyőri családhoz, amely a birkózással teljesebbé válik, és a magyar sportban is összetettebb, meghatározó egység lehet. Kitért arra is, hogy Miskolc egyetlen olimpiai bajnoka, Repka Attila is ide köthető, emellett a különböző bajnoki címek is megszámlálhatatlanok a birkózóklubban.

Sántha Gergely, a Borsodsport Invest Kft. ügyvezetője kifejtette, az utánpótlás és a felnőtt versenyzőknek is meg kell teremteni a hátteret, a körülményeket ahhoz, hogy továbbra is eredményesek legyenek, most már egy név alatt.

Szinay Attila, a Földművelésügyi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára, a Diósgyőri Birkózó Club elnöke szerint mérföldkő a klub életében, hogy a DVTK labdarúgócsapatát üzemeltető társasággal meg tudtak állapodni. Mint mondta, a DBC – amely vidéki egyesületekkel, így szerencsi és sátoraljaújhelyi sportolókkal is együttműködik – hozzájárul majd a DVTK márkanévhez.

A vidéki sportélet mozgósítása kapcsolódik a DVTK stratégiai elképzeléseihez, amelyek szerint az egész megyében szeretnének jelen lenni – jegyezte meg az elnök.

A DVTK-hoz tartozik jelenleg a labdarúgás, a női futsal, a női kosárlabda, a kerekesszékes kosárlabda, a sakk és most már a birkózás is.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
20 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14