Súlyemelés: két magyar is pódiumon az orosz Elnök-kupán

MTI MTIMTI MTI
2014.09.05. 10:09
Két magyar súlyemelőt is meghívtak az orosz szervezők a hétvégi Elnök-kupára, amelynek idén, a negyedik kiírás alkalmával Nojabrszk ad otthont.

Az ólomsúlyú szegedi Nagy Péter és a 105 kilogrammos kategóriában versenyző pécsi Gyurkovics Ferenc léphet pódiumra a szibériai városban, mely Belgorod, Szentpétervár és Moszkva után a negyedik helyszíne a nemzetközi szövetség, az IWF kiemelt viadalai közé tartozó oroszországi világkupaversenynek.

„Rendkívül megtisztelő, hogy az orosz szervezők ismét meghívták a világbajnoki hatodik, korábbi Eb-bronzérmes Nagy Pétert és a vb-10. Gyurkovics Ferencet – reflektált az MTI megkeresésére Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöke. – Megérdemlik az elismerést, s hogy ott lehetnek az idei Elnök-kupán is, azt mutatja, hogy mindketten változatlanul az európai élvonal tagjai.”

A mindenkori orosz államfő által támogatott, s a sportágban ritkaságszámba menő módon pénzdíjas eseményen a két felső női súlycsoportban, 75 és plusz 75 kilóban, illetve a három legmagasabb férfikategóriában, 94, 105 és plusz 105 kilogrammban vetélkednek ezúttal is a meghívottak. A kategóriagyőztesek mindegyike ötezer dollárt kap, az összetett sorrend második helye háromezret, a harmadik pedig kétezret ér.

Külön premizálják, ha valaki világcsúcsot állít fel. A két fogásnemben, a szakításban és a lökésben elért csúcsért háromezer dollár jár, az összetettbeli világrekordért pedig hatezret fizetnek.

A nyitó napon, szombaton a női 75 és a férfi 94 kg versenyeit rendezik meg, s vasárnapra marad a többi három súlycsoport viadala.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
Tegnap, 14:58

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Női röplabda Extraliga: Nagy Péterrel szerződést hosszabbított a Békéscsaba

Röplabda
2026.04.17. 09:50

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35
Ezek is érdekelhetik