Cselgáncs-vb: Csernoviczki kikapott a vigaszágon, 7. lett

Vágólapra másolva!
2014.08.25. 13:28
A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva kikapott a vigaszágon, és hetedikként zárt a Cseljabinszkban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság hétfői nyitó napján.

A vb honlapja szerint a tatabányaiak olimpiai és világbajnoki bronzérmese a vigaszágon az orosz Aleszja Kuznyecovával találkozott, akit mindkét eddigi meccsükön – így a tavalyi, budapesti Eb-n is – legyőzött.

A harmadik mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, mígnem a bíró két perc elteltével lábra fogásért leléptette a kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdóst.

Ezzel a 27 éves Csernoviczki – aki tavaly a riói vb-n a 16 között búcsúzott – hetedikként fejezte be szereplését Oroszországban.

A keddi versenynapon magyar részről a 66 kg-os Zámbori Bence és az 52 kg-os Maros Barbara lép tatamira a világbajnokságon.

A 48 kilogrammban a japán Kondo Ami, míg a 60 kilósoknál a mongol Boldbaatar Ganbat diadalmaskodott a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság hétfői nyitónapján.

CSELGÁNCS-VB (CSELJABINSZK)
NŐI 48 KG

1. Kondo Ami (Japán)
2. Paula Pareto (Argentína)
3. Amandine Buchard (Franciaország) és Maria Celia Laborde (Kuba)
...7. Csernoviczki Éva

FÉRFI 60 KG

1. Boldbaatar Ganbat (Mongólia)
2. Beszlan Mudranov (Oroszország)
3. Amiran Papinasvili (Grúzia) és Takato Naohisza (Japán)

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs-vb: a fojtófogás után elájult a francia dzsudoka

Egyéb egyéni
6 órája

Cselgáncs-vb: Szabó és Szegedi is kiesett, Kovács Kitti nyolcaddöntős

Egyéb egyéni
14 órája

Gyertyás Róza bronzérmes a cselgáncs-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 18:06

Gyertyás bronzéremért küzdhet a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 15:20

Cselgáncs-vb: Pupp negyeddöntős, Pongrácz és Gombás a 32-ig jutott

Egyéb egyéni
2025.06.14. 13:05

Andrási Márton az ötödik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 18:50

Andrási Márton bravúrgyőzelem után kikapott a negyeddöntőben, de a bronzért küzdhet a cselgáncs-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.13. 16:01

Bor Barna: Nem úgy működik, hogy leveszünk valakit a polcról, és máris pótoltuk az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztiánt

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43
Ezek is érdekelhetik