Támogatás: 4.4 milliárd két utánpótlásbázisnak

MTI MTIMTI MTI
2014.02.28. 22:29
A kormány 2.5 milliárd forinttal támogatja a dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum, 1.9 milliárddal pedig a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia fejlesztését.

A pénteki Magyar Közlöny olvasható határozatok szerint a kispesti Magyar Futball Akadémiához kapcsolódó beruházások között szerepel három szabványméretű, világításos labdarúgópálya, egy szabványméretű, világításos műfüves labdarúgópálya, egy szabványméretű labdarúgópálya, négy, világításos edzőpálya, valamint az akadémia kiszolgálásához szükséges öltöző és kiegészítő infrastruktúra megépítése. Erre az idén és jövőre összesen 2.5 milliárd forintot biztosít a kormány.

A pécsi kosárlabda-akadémián épül egy új csarnok, három 30x16 méteres pályával, 400 ember befogadására alkalmas állandó lelátóval, kiszolgálóhelyiségekkel, valamint bővíthető mobil lelátóval. Ezek mellett építenek majd a működéshez kapcsolódó szállás- és kiszolgáló létesítményeket is, illetve felújításokat végeznek el. A kormány ebben az évben és 2015-ben összesen 1.9 milliárd forintot biztosít erre.

Mindkét akadémia esetében az építtető a Nemzeti Sportközpontok, amelynek vagyonkezelésébe kerülnek az ingatlanok

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

Lemondott a WTA vezérigazgatója

Tenisz
2026.04.23. 09:08

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06
Ezek is érdekelhetik