WADA: továbbra sem fogadják el a riói doppinglabort

MTI MTIMTI MTI
2013.08.29. 17:22
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megítélése szerint Rio de Janeirónak – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által korábban elfogadott, ezáltal a kiemelt intézmények közé tartozó – laboratóriuma nem alkalmas feladatainak megfelelő színvonalú ellátására, ezért szeptember 25-i hatállyal visszavonta annak akkreditációját.

A WADA határozatáról a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) adott hírt honlapján csütörtökön. Az érvénytelenítő határozat okát abban adta meg az ügynökség, hogy a LADETEC működése nem felelt meg a szigorú nemzetközi előírásoknak, a NOB és a WADA által kötelezően előírt szabványoknak.

Korábban volt már példa a 2014-ben a futball-világbajnokság, 2016-ban pedig a nyári olimpia miatt amúgy „egészségügyi főszerepre" vágyó brazil intézmény hasonló megbüntetésére: 2012-ben kilenc hónapra fel kellett függesztenie működését, az idén pedig augusztus elején vonta vissza – akkor még ideiglenes jelleggel – akkreditációját a WADA, amely most hosszabb időre „kikapcsolta" a nemzetközi doppingellenes tevékenységben való részvételből a laboratóriumot.

A LADETEC a mostani leminősítő határozat nyomán nem végezhet semmiféle doppingminta-elemzést, ily módon egyébként igen jelentős bevételtől is elesik.

Legfrissebb hírek

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Tour de Hongrie: visszavonták az MBH rajtengedélyét Makrai doppingesete után

Kerékpár
2026.04.17. 11:50