Evezős ob: hét döntő, hét különböző klub aranyérme

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.20. 20:28
A férfiaknál a Csepel kettőse, Pálffy Róbert és Széll Domonkos, a nőknél pedig a Danubius Nemzeti Hajós Egylet duója, Gyimes Krisztina és Bene Dorottya nyerte meg szombaton a kétpárok versenyét az evezősök 114. országos bajnokságán Velencén.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a vasárnapig tartó ob harmadik napján kormányos négyesben a Tisza Evezős Egylet csapata, Bíró Márk, Juhász Adrián, Szekér László, Szigeti György és Pomázi Bálint kormányos ért elsőként a célba, míg kormányos nélküli négyesben a Baja Spartacus SC hajója, Csányi Péter, Vancsura Bendegúz, Cselinácz János és Miskolci Dániel diadalmaskodott.

Könnyűsúlyú egypárban a nőknél Samu Lilla (Arabona EK), a férfiaknál pedig az egy nappal korábban a normálsúlyúaknál is győztes Galambos Péter (Vác) győzött, a férfi könnyűsúlyú nyolcast pedig a Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub csapata nyerte Ispánki Tamás, Gál-Tóth Csongor, Lovass Márk, Máté Dániel, Horváth Tamás, Bajcsi Bertold, Révész Péter és Kiss László kormányos összeállításban.

Közben az is eldőlt, hogy Magyarország három plusz két egységgel képviselteti magát a dél-koreai Csungjuban augusztus végén rajtoló világbajnokágon: Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban, Simon Béla és Juhász Adrián kormányos nélküli kettesben, Széll Domonkos pedig egypárban száll majd vízre. A para-versenyekben Lengyel Mónika és Németh Szabolcs lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek

Ötödik helyen végzett Preil Vivien az evezős beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 15:59

Evezős beach sprint Eb: Preil Vivien a legjobb nyolc közé került

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:37

Evezős beach sprint Eb: három-három felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:20

Szabó Katalin után Francia Zsuzsanna szobrát is felavatták Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2025.10.03. 20:44

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
2025.10.02. 10:07

Evezés: Szántó Évát beválasztották a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságába

Egyéb egyéni
2025.09.30. 09:09

Pétervári-Molnár Bendegúz 15. lett az evezős-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.26. 07:10

Evezős vb: Fehérvári Eszter 13. lett

Egyéb egyéni
2025.09.25. 08:09
Ezek is érdekelhetik