Tekvondó-vb: három magyar egy éremért a mexikói vb-n

MTI MTIMTI MTI
2013.06.21. 16:11
Magyarországot három tekvondós, Gonda Ivett, Kotsis Edina és Tóth Balázs képviseli a július 15. és 21. közötti mexikói világbajnokságon.
Patakfalvy Miklós, a honi sportági szövetség elnöke a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár nem lesz könnyű a jó szereplés Pueblában, mind a három versenyzőnek esélye van pontszerző helyre vagy akár a dobogóra is. Hozzátette, hogy egy érmet remél, és mindegy, hogy azt a 2004-ben – még kanadaiként – olimpiai ötödik Gonda, a tavaly Európa-bajnoki második Kotsis, vagy a 2007-es világbajnokságon bronzérmes, tavaly Eb-ötödik Tóth szerzi.Az elnök elmondta, hogy az idén 5.5 millió forintos támogatást kap a szövetség, s költségvetésének több mint a felét, hárommillió forintot visz el a mexikói vb. A nem túl rózsás anyagi helyzetre jellemző, hogy Kotsisék egyénileg 350 ezer forinttal kénytelenek hozzájárulni a vb-szerepléshez és az azt megelőző mexikói edzőtáborozáshoz.Patakfalvy Miklós megemlítette, hogy az idei vb rendhagyó, mivel 2200 méteres magaslaton rendezik, s további nehézséget okoz a többórás időeltolódás.A házigazdák a sportág több mint 150 képviselőjét várják Pueblába.
Legfrissebb hírek

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
5 órája

Tóth Balázs: Reális esélyünk van visszakerülni az A-ligába

Magyar válogatott
2026.09.17. 14:03

Tóth Balázs a biztos pont a gólvonalon, mögötte nyitva a kapu

Magyar válogatott
2026.09.15. 06:44

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2026.09.02. 15:35

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
2026.09.02. 00:19

Blackburn: Tóth Balázsért nem érkezett írásos ajánlat, és nem amiatt maradt ki a keretből – NS-infó

Légiósok
2026.09.01. 15:23

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

A Celtic a Bajnokok Ligája főtáblájára várt Tóth Balázs ügyében is…

Légiósok
2026.08.26. 08:45