Evezős Eb: döntőbe jutott a Simon, Juhász duó

MTI MTIMTI MTI
2013.06.01. 16:51
A Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes bejutott a vasárnapi hatos döntőbe a sevillai evezős Európa-bajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja alapján a duó szombaton megnyerte reményfutamát, ezzel biztosította helyét a legjobbak között. A könnyűsúlyúak hasonló számában érdekelt Révész-testvérek, Zoltán és Péter, valamint a Cselinacz János, Miskolci Dániel, Bodrogi István, Vermes Péter összeállítású könnyűsúlyú négyes egyformán negyedik lett a reményfutamban, így ez a két egység a záró napon a B döntőben száll vízre, azaz legjobb esetben hetedik lehet.

Az egypárban indult Széll Domonkos és a könnyűsúlyú kétpárevezősök között küzdő Matyasovszki Dániel, Galambos Péter duó már szombaton befejezte szereplését az Eb-n: előbbi elsőként, míg utóbbi másodikként ért célba a C fináléban, ez összesítésben a 13., illetve 14. helyet jelentette számukra.

A magyar érdekeltségű A és B döntőkre vasárnap délelőtt kerül sor.

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
15 órája

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik