Birkózó Eb: Németh Éva is kikapott az első meccsén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.22. 12:13
A nők 72 kg-os kategóriájában szereplő Németh Éva Mária is kikapott első meccsén, és kiesett a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A válogatottban újonc magyar versenyző rögtön a negyeddöntőben kezdte meg szereplését a kontinensviadalon, ám az elődöntőbe kerülésre nem volt esélye a fehérorosz Vaszilisza Marzaljuk ellen. A találkozó első menetében a fehérorosz gyorsan megszerezte a szakasz megnyeréséhez szükséges 6 pontot, a másodikban pedig 4:0-nál tussolta a magyart.

Németh a vigaszágon sem folytathatja, miután legyőzője az elődöntőben kikapott spanyol riválisától. „Csodák nincsenek” – foglalta össze röviden véleményét Wöller Ákos edző.

Korábban a szabadfogású Veréb István (84 kg) és Forgó Fruzsina (63 kg) is elbukta első meccsét. Az ő legyőzőik még versenyben vannak, s amennyiben a fináléba kerülnek, vigaszágra segítik a két magyart.

Legfrissebb hírek

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
17 órája

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
2026.02.03. 17:41

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02
Ezek is érdekelhetik