Birkózó Eb: Hatos és Barka Emese is a nyolc között

2013.03.21. 11:38
Ligeti Dániel után Hatos Gábor, a szabadfogásúak 74 kilós versenyzője, valamint az 55 kilós Barka Emese is bejutott a legjobb nyolc közé a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokság harmadik, csütörtöki napján, amelyen Godó Kitti (67 kg) kikapott első meccsén.

A londoni olimpia bronzérmesétől már a szerdai sorsolás után mindenki magabiztos bemutatkozást várt a magyar csapatból, s a szombathelyiek birkózója meg is felelt az elvárásnak. A cseh színekben szereplő Gurgen Baghdasarjan egy pillanatig sem okozott neki gondot, tétova lábra támadásait Hatos rendre mögékerüléssel büntette, melyekből az első menetben kettőt, a másodikban hármat mutatott be, így sima két menetben győzött, és a negyeddöntőbe lépett. Ott a szerbként induló Efendiev Zaur lesz az ellenfele.

Barkától is győzelmet vártak a szakemberek, ám az első menetben mindenkire ráijesztett, mert hiába nyúlt be mindig jól a török Leyle Metin karja alá és fogta szépen össze, indításai nem sikerültek, sőt ellenfele tudott akciókat végrehajtani rajta (0:3). A szünet jót tett Barkának, pillanatok alatt két pontot érő akciót mutatott be, majd a szakasz közepén gyönyörűen kontrázta meg Metin kétpontos támadását, s billentéseiből gyorsan megszerezte az egyenlítéshez szükséges pontokat (9:2). A harmadik két percre a török már teljesen elkészült az erejével, Barka megint gyorsan előnybe került, a hajrában pedig tusolta riválisát. A folytatásban a német Laura Mertens következik a számára.

Godó Kitti szintén hárommenetes csatát vívott az olasz Dalma Canevával: az első menetet kapaszkodás után elvesztette, a másodikat egy mögékerüléssel megnyerte, míg a döntő szakaszban az olasz szerzett egy pontot. Godó így csak abban bízhat, hogy legyőzője eljut a döntőig.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
16 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33