Birkózás: Sastin Marianna kihagyja a tavaszi idényt

2013.02.09. 11:25
A kötöttfogás múlt heti nyitánya után vasárnap 12 órakor a Vasas Fáy utcai edzőcsarnokában megkezdődik a versenyidény a női birkózásban és a szabadfogásban is. A viadal nagy hiányzója Sastin Marianna lesz, aki a márciusi Európa-bajnokságon sem indul. A szabadfogásúak évnyitó viadala nemzetközi rangra emelkedett.

Wöller Ákos, a női válogatott edzője bejelentette: Sastin Marianna nem indul az évnyitó versenyen, sőt kihagyja az egész tavaszi versenyidényt. Világ- és Európa-bajnoki ezüstérmesünket makacs vállfájdalom kínozza. Muszáj rendbe hozni, hogy teljesen egészségesen és feltöltődve készülhessen fel a szeptemberi budapesti világbajnokságra.

A szabadfogásban – úgy tűnik – teljes lesz a mezőny, sőt… Finn, német, szlovák, valamint három orosz birkózó is szőnyegre lép. Játékos-edzőként még a nemrég visszavonuló Wöller Gergő is tervezi az indulását.

Gulyás István szakágvezető a válogatott stabil tagjaitól, Hatostól, Verébtől, Ligeti Dánieltől, illetve a biztatóan fejlődő Molnár Józseftől is meggyőző birkózást vár. Annak ellenére is, hogy a csapat edzőtáborból, kemény, alapozó munkából érkezik. Azt is reméli, hogy a 66 és a 96 kg-ban kiugrik valaki a több vetélytárs közül, és elkezdődhet a beépítése a válogatottba.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12