Súlyemelő-vb: kínai győztest avattak női 53 kilogrammban

MTI MTIMTI MTI
2010.09.18. 16:35
A szombati két A-csoportos, tehát érmekről döntő verseny közül előbb a női 53 kilogrammban hirdettek végeredményt a törökországi Antalyában zajló súlyemelő-világbajnokságon: győzött a kínai Csen Hsziao-ting 222 kilós, kiváló összteljesítménnyel.

A délutáni viadal a tavaly felnőtt vb-második, az idén junior-világbajnok Csen ellentmondást nem tűrő szakítás-bemutatójával indult: a 19 éves versenyző három jó gyakorlattal 1 mázsáig jutott, már ebben a fogásnemben tetemes előnyt szerezve. Lökésben aztán első kísérletét elrontotta, de javított, s ha csak egy kilóval is, de ebben a fogásnemben is nyert a törökök idei Európa-bajnoka, Aylin Dasdelen előtt, összetettben pedig ezen a szinten kifejezetten nagy fölénnyel diadalmaskodott.

Szombaton nem indult magyar az antalyai vb-n, magyar vonatkozása csupán a férfi 56 kilós kategória esti A-csoportos vetélkedésének lesz, mert az tisztázza, hogy az előző nap a C-csoportban szereplő – lökésben egyformán kieső, így összetett eredmény nélkül maradó – Ádám Róbert és Soóky Gergely hányadik helyen végez szakításban.

 SÚLYEMELŐ-VB, ANTALYA
NŐI 53 KG, ÖSSZETETT
1. Csen Hsziao-ting (Kína) 222 kg (szakítás 100 kg, lökés 122 kg)
2. Aylin Dasdelen (Törökország) 211 (90, 121)
3. Yuderqui Contreras (Dominikai Köztársaság) 206 (93, 113)
 
SZAKÍTÁS
1. Csen 100 kg
2. Contreras 93
3. Dasdelen 90
 
LÖKÉS
1. Csen 122 kg
2. Dasdelen 121
3. Mijake Hiromi (Japán) 113
 
KÉSŐBB
férfi 56 kg, A csoport 17 ó

 

Legfrissebb hírek

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2026.03.16. 09:45
Ezek is érdekelhetik