Súlyemelő-vb: Dzsangot megfosztották trónjától, Magát a 18.

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.25. 16:37
Az orosz Tatyjana Kasirina világcsúcsokat produkálva nyert a nők plusz 75 kilogrammos kategóriájában a törökországi súlyemelő-világbajnokságon, szombaton. Magát Krisztina – az élete eddigi legjobbjának számító 222 kg-mal – 18.-ként zárt.

A tavalyi és idei Európa-bajnok Kasirina az őt a tavalyi vb-n a második helyre szorító dél-koreai Dzsang Mi Ranon sajátos bosszút állt: úgy nyerte meg az antalyai világbajnoki címet, hogy közben előbb elvette az ázsiaitól a szakítás világcsúcsát 141 kilóval, majd 145-re javította azt tovább.

Lökésben az orosz – aki mindkét fogásnemben és összetettben is junior-világrekordokat állított fel – megállt ugyan 170-nél, ám így is övé lett az összetett vb-aranya. Dzsang 179 kilóval csak részben vigasztalódott, mert ezzel is csak másodikként végzett, mivel az ugyaneddig jutott kínai vb-harmadik Meng Szu-ping (Meng Suping) könnyebb testsúlyának köszönhetően elébe került az utóbbi négy vb-n sorozatban diadalmaskodó, amellett 2008-ban olimpiát is nyerő dél-koreainak.

Az összetettbeli 222 kilogrammjával 18. Magát Krisztina, a BKV Előre 21 esztendős versenyzője a szakításban elért 98 kg-mal a 19., 124 kilós lökésével pedig a 18. lett.

 SÚLYEMELŐ-VB
NŐI PLUSZ 75 KG, ÖSSZETETT
1. Tatyjana Kasirina (Oroszország)  315 kg (szakítás 145 kg, lökés 170 kg)
2. Meng Szu-ping (Kína)  310 (131, 179)
3. Dzsang Mi Ran (Dél-Korea)  309 (130, 179)
...18. Magát Krisztina  222 (98, 124)
SZAKÍTÁS
1. Kasirina  145 kg – világcsúcs
2. Meng  131
3. Dzsang  130
...19. Magát Krisztina 98
LÖKÉS
1. Meng 179 kg
2. Dzsang 179
3. Kasirina 170
...18. Magát Krisztina 124
KÉSŐBB
férfi 94 kg, A-csoport 17 ó

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik