Sportlövészet: fellendülést várnak a vb-sikerektől Magyarországon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.06. 13:27
„Óriási eredményt értünk el a müncheni világbajnokságon, s ennek fel kell pezsdítenie az életet körülöttünk" – jelentette ki Krzyzewsky Miklós, a Magyar Sportlövőszövetség elnöke a hétfői sajtótájékoztatón.

Az eseménynek az augusztus közepén zárult vb-n aratott magyar sikerek adták az apropóját, s jelen volt a Münchenben arany-, és ezüstérmet, valamint olimpiai kvótát szerzett Sidi Péter is, annak ellenére, hogy hétfőn hajnalban ért haza a számszeríjász-világbajnokságról, amely két ezüstérmet hozott a számára.

Krzyzewsky elmondta, hogy a 17 olimpiai pont megszerzése a sportág sanyarú helyzetét, illetve a vb színvonalát tekintve is hatalmas siker. Egyben reményét fejezte ki, a sportág a jövőben megkapja a támogatást arra, hogy egy munkalőteret hozhasson létre, amely hosszú távon biztosítja a versenyzők számára a megfelelő edzéskörülményeket.

Az elnök szerint a Mátyásföldi lőtér alkalmas lenne a feladatra, s szerinte a felújításra, illetve egy 8-10 lőállásos fedett 50 méteres lőtér kialakítására mintegy 300 millió forintra volna szükség. Az elmúlt években a korábbi kormányok illetékesei már többször megígérték a szükséges összeget, ám végül mindig elsikkadt az ügy. Most bízik benne, a vb-eredmények is ráébresztik a döntéshozókat arra, hogy megérdemli a sportág „azt a kis támogatást".   

A 104 ország 2600 sportolóját felvonultató világbajnokságon Sidi Péter a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában szerzett arany-, és a légpuskában elért ezüstérme mellett a harmadik olimpiai puskás számban, fekvőben a negyedik volt. Mellette Bognár Richárd szerepelt kiválóan a felnőtteknél, miután ötödik lett dupla trapban, a juniorok között pedig Babicz Sára zárt másodikként sportpisztolyban.

Sidi sűrű és eredményes hónapokon van túl, de mint elmondta, pihenés nem nagyon lesz, októberben a Világkupa-döntőben kell helytállnia, majd lassan megkezdődik a légfegyveres szezon.

„Maximum két hetet fogok kihagyni, de nálunk nem lehet leállni" – nyilatkozta a komáromiak kiváló lövője.

A sportlövők számára a jövő év a kvalifikációs viadalokról szól majd, s mint azt Krzyzewsky hangsúlyozta, minden olyan versenyzőt indítanak a kvótaszerző versenyeken, aki reális eséllyel pályázik a londoni olimpiai helyek megszerzésére.

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán és Dénes Eszter sikere a sportlövők Európa-bajnoki válogatóján

Egyéb egyéni
2025.12.20. 19:26

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

Légpuskában Dénes Eszter kiváló eredménnyel nyerte meg az első Eb-válogatót

Egyéb egyéni
2025.12.14. 19:47

Sportlövő vk-döntő: Péni hetedik lett az összetett számban

Egyéb egyéni
2025.12.07. 14:05

Péni István bronzérmet nyert légpuskában a sportlövők világkupadöntőjében

Egyéb egyéni
2025.12.06. 15:49

Sportlövészet: Péni István két számban indul a világkupadöntőben

Egyéb egyéni
2025.12.03. 10:30

Négy magyar érem a budapesti sportlövőverseny záró napján

Egyéb egyéni
2025.11.22. 20:48

Hungarian Open: teljes magyar siker légpuska vegyes csapatban

Egyéb egyéni
2025.11.21. 17:48
Ezek is érdekelhetik