Golf: Palanszki a 2., Kővári a 3. helyen várja a szombati döntőt

Vágólapra másolva!
2010.08.28. 08:29
Címkék
Szerencsére nem villámlott. Az ugyanis azt jelentette volna, hogy az OTP Bank magyar nyílt bajnokság második selejtezőnapjának küzdelmeit fel kellett volna függeszteni. Az Old Lake Golf Klubban rendezett viadalon az eső azért nem kímélte a versenyzőket, főleg azokat, akik a mezőny hátsó részében tartózkodtak.

A csütörtöki 65 ütéses teljesítményt nem tudták megismételni az éllovasok, ám heten is 68-cal fejezték be a pénteki küzdelmeket, ami még mindig –2 stroke. Az összetett verseny első három helyén két magyar is található, Palanszki Benjamin és Kővári Dániel áll jelenleg a dobogó második és harmadik fokán, míg az első a német Max Eichmeier.

A szombati döntőben fordított sorrendben indulnak a golfozók, vagyis a német fiú üt majd utolsónak. Mivel kicsi a különbség a versenyzők között, a végső sorrend – akárcsak az időjárás – egyelőre megjósolhatatlan.

Legfrissebb hírek

Dala Soma lett a Magyar Golf Szövetség elnöke

Egyéb egyéni
2025.05.30. 11:25

Golf: Scottie Scheffler nyerte az év második Major-versenyét

Egyéb egyéni
2025.05.19. 11:59

Rory McIlroy megcsinálta: ő az első európai férfi golfozó, akinek megvan a karrier Grand Slam

Egyéb egyéni
2025.04.14. 08:24

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34
Ezek is érdekelhetik