Elhunyt olimpiai és világbajnok öttusázónk

MTI MTIMTI MTI
2010.04.09. 09:46
Hosszan tartó, súlyos betegségben, 78. életévében elhunyt Kovácsi Aladár olimpiai és világbajnok öttusázó.

A halálhírről pénteken beszámoló Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti az egykori kiváló sportembert. Temetéséről később intézkednek.
A halálhírről pénteken beszámoló Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti az egykori kiváló sportembert. Temetéséről később intézkednek.

Kovácsi Aladár még húszéves sem volt, amikor Benedek Gáborral és Szondy Istvánnal nagy meglepetésre csapatban olimpiai aranyérmet nyert Helsinkiben, az 1952-es nyári játékokon.

Ezt követően két világbajnokságon – 1955-ben a svájci Macolinben és 1958-ban a nagy-britanniai Aldershotban – szerepelt sikerrel: a válogatottal első, illetve második lett, s előbbin egyéniben is dobogóra állhatott, annak harmadik fokára. Itthon a téli öttusában is jeleskedett, ötször nyert bajnokságot. Párbajtőrben szintén a válogatott keret tagja volt.

Orvosi diplomájának megszerzése után, 27 évesen vonult vissza, és nyugdíjba vonulásáig szülész-nőgyógyász hivatásának élt. Az utóbbi időszakban felesége, Ferencz Éva énekesnő pályáját segítette.

Több éve súlyos betegsége miatt kórházi kezelésre szorult, egészségi állapota hullámzó volt, de több alkalommal betegen is részt vett a bajnokok találkozóin.

Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
7 órája

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
9 órája

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:19

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:43

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04