„Potenciális gyilkosokként tartanak minket számon”

2010.03.09. 08:32
Mint arról beszámoltunk, a Magyar Sportlövőszövetség képviseletében Krzyzewsky Miklós elnök és Kovács Tibor főtitkár az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, az írásos észrevételek elküldése után hétfőn a Turi András rendészeti szakállamitkár által összehívott bizottságon keresztül szóban is megpróbálta meggyőzni az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, hogy ne lépjen életbe az a rendelet, amely szerint csak az vásárolhatna sportfegyvert, aki első vagy másodosztályú minősítésű, illetve aki igazolja, hogy három éve tagja valamelyik sportlövő-egyesületnek.

Vagyis a nagyjából 4000 sportlövőből 3500-tól azonnal elvennék a fegyvert, így megszűnne az egyesületek hátországa, és szép lassan az egész magyar sportlövészet. A meghallgatásnak azonban Kovács Tibor szerint nem volt igazi tétje...

Kovács Tibor:
Kovács Tibor:

Az egyeztetésen ott volt a sportlövészetben 1980-ban olimpiai bajnok Varga Károly, illetve Lénárt Ágota sportpszichológus is. Konkrét választ és ígéretet a sportlövők nem kaptak – Kovács Tibor érthetően dühös és elkeseredett.

„A találkozó alatt végig úgy éreztük, nem számít a véleményünk. Értésünkre adták, hogy a pécsi lövöldözős eset miatt meg kell lakolnia a sportágnak, így szerdán valószínűleg kiadják a fegyvertartás módosításáról szóló rendeletet" – mondta a Nemzeti Sportnak.

„Kollektív bűnösöket csinálnak belőlünk, hiába kértem ki olimpiai bajnokaink nevében, hogy potenciális gyilkosokként tartsanak minket számon. Megígérték ugyan, hogy továbbítják fenntartásainkat, de azt is hozzátették, a kormány dönt. És úgy érezzük, előre eldöntött tény, hogy megbüntetik a sportlövészetet. A vadászok csak azért maradnak ki ebből, mert túl sokan vannak, és esetükben lehetetlen lenne betartatni a rendelkezést. Azt tanácsolták, legjobb lövőinket tartsa el a szövetség. Nem értik meg, hogy egyesületek nélkül ez nem megy. Ha életbe lép a rendelet, amely több alkotmányos kérdést is felvetne, mindenképp pereskedünk."

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 12:26

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:24

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.24. 21:37

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:30

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:13

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12