Birkózás: Hegedüs Csaba nem tekinti versenynek az elnökválasztást

MTI MTIMTI MTI
2010.01.21. 17:52
Címkék
„A Magyar Birkózó Szövetség elnökválasztását nem versenynek tekintem, a birkózás az életem, az elnöki poszt igazi hitvallás" – mondta a szövetséget 18 éve irányító Hegedüs Csaba csütörtöki sajtóbeszélgetésén.  

A magyar sport 100. olimpiai bajnoka kihívójának, Ritter Árpádnak a programját nem kívánta kommentálni. Ugyanakkor a sportág jeles alakjainak, többek között Polyák Imrének és Varga Jánosnak azon lépését, mellyel Ritter mellé álltak meggondolatlanságnak nevezte, mert azzal megbontják a közösséget, melynek össze kell fognia, különösen a jelenlegi nehéz helyzetben.

„Engem nem kell, hogy mindenki szeressen, úgy érzem, eleget tettem, teszek és fogok is tenni ezért a gyönyörű sportágért" – mondta az elnök.   

Hegedüs elmondta, ő akkor vette át a sportág irányítását, amikor új időszámítás kezdődött, az állam elengedte a sport kezét, ugyanakkor a Szovjetunió felbomlásával megsokszorozódott a komoly riválisok száma a volt tagországok miatt, ráadásul több exszovjet birkózó más országba költözött, Svédországtól Izraelig. A nehézségek ellenére azonban egyáltalán nem látja úgy, hogy eredménytelen lett volna a sportág. Kiemelte: a 2000 és 2009 közötti időszakban a sportágak között eredményesség tekintetében a negyedik a birkózás és az elmúlt öt évet figyelembe véve összesen 59 érmet nyertek a különböző felnőtt és korosztályos világversenyeken.

A szövetség gazdálkodására térve elmondta, hogy az átláthatóan és a szabályoknak megfelelően működik, büszke arra, hogy költségvetés közel 50 százalékát saját erőből teremtik elő. Ugyanakkor az államtól különböző úton kapott pénzek egy részét a meghatározott célokra fordítják, míg a többiről közgyűlés dönt. A szövetség működését mindig, minden ellenőrzés során rendben találták az illetékes szervek. Nagy eredménynek tartja még, hogy nem csökkent a szakosztályok száma az elmúlt időszakban, s hogy elnöksége alatt már minden korosztályban rendeztek Magyarországon világversenyt.

A klubokkal kapcsolatban megjegyezte, örök kérdés, hogy a szakosztálybeli, vagy a központi felkészülést preferálja a szövetség. Úgy gondolja, egyértelműen az utóbbinak van létjogosultsága. A klubokban nem adottak a feltételek, nincsenek megfelelő edzőpartnerek, ami alapvető a versenyzők fejlődéséhez. A szövetség éppen ezért mindent megtesz, hogy külföldön tréningezhessenek a legjobbak és az elmúlt évek ebből a szempontból is önmagukért beszélnek.

Gulyás István szabadfogású szakágvezető ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy vezetése alatt összesen két és fél évet táborozhatott tanítványaival külföldön, Kubától egészen Oroszországig. Jelezte, a kapitánykodása idején született eddigi 12 éremmel ugyan nem elégedett, de eredménytelennek semmiképpen sem tartja.

A Magyar Birkózó Szövetség szombaton 11 órától tartja tisztújító közgyűlését.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12