Shaun Murphy boldogan hal majd meg – ő lett Nagy-Britannia bajnoka

Vágólapra másolva!
2008.12.22. 11:21
Shaun Murphy nyerte meg a UK Championshipet, miután a vasárnap esti döntőben 9–8-as hátrányból fordítva 10–9-re legyőzte ellenfelét, a kínai Marco Fut. A világranglistán harmadik helyen álló Murphy ezzel mindössze a tizedik játékos lett a sznúker történetében, aki karrierje során a világbajnoki cím mellett a sportág második legrangosabb tornáján is diadalmaskodni tudott.
Murphy illusztris társaságba került
Fotó: Action Images (archív)
Murphy illusztris társaságba került
Murphy illusztris társaságba került
Fotó: Action Images (archív)
Murphy illusztris társaságba került

„Gyerekként arról álmodsz, hogy megnyerd a három nagy tornát, a világbajnokságot, a brit bajnokságot és a Mesterek Tornáját. Az utóbbin hagyományosan rosszul szerepelek, de a vébén már győztem, és most jó esélyem van arra, hogy a szigetország bajnokságán is az élen végezzek” – mondta Shaun Murphy azután, hogy a telfordi torna elődöntőjében megverte Stephen Maguire-t.

„Marcónak ugyanez az álma. Nagyon kedvelem őt, rendes srác, de holnap mindketten olyan dologért küzdünk majd, amely fontosabb, mint a pénzdíj vagy a ranglistapontok: azt akarjuk, hogy a nevünk felkerüljön a trófeára” – hangzott a további elmélkedés, amelyből sejthető volt, hogy a vasárnapi finálé idejére szünetel majd a barátság a két játékos között.

AZ ILLUSZTRIS TÁRSASÁG (AKIK MEGNYERTÉK A KÉT LEGNAGYOBB VERSENYT)

Steve Davis, Terry Griffiths, Alex Higgins, Stephen Hendry, John Parrott, Ronnie O’Sullivan, John Higgins, Mark Williams, Peter Ebdon, Shaun Murphy
Maga a döntő egyébként simán indult, Murphy kezdett jobban, és az első session végére 5–3-as angol vezetést mutatott az eredményjelző – életbevágóan fontos volt tehát, melyikük kezdi jobban a második felvonást. Murphy egy 77-es breakkel bezsebelte a tizedik partit, de ezt követően Fu percei következtek: a hongkongi illetőségű versenyző három frame-et nyert sorozatban, és 6–6-os döntetlenre módosította az állást.

2005 világbajnoka ekkor magához tért (ezt a két újabb megnyert frame jelezte), ám a következő partiban elrontotta az utolsó piros golyót, és ezt a hibát Fu ki is használta. A kínai ezt követően is jól játszott, és 9–8-ra átvette a vezetést. Murphy egy szép 69-es breakkel harcolta ki a döntő frame-et, miután Fu elhibázott egy hosszú kéket a 18. partiban.

A döntő végül az angol sikerét hozta: Fu ismét hibázott (ezúttal egy hosszú piros golyó fogott ki rajta), Murphy pedig élt a lehetőséggel és 10–9-re megnyerte az izgalmas meccset, amivel mindössze a tizedik olyan játékos lett a sznúker történetében, aki karrierje során a világbajnoki cím mellett a sportág második legrangosabb tornáján is az élen tudott végezni.

A 26 éves angol amellett, hogy illusztris társaságba került (lásd keretes írásunkat), annak is örülhetett, hogy végre sikerült mérkőzést nyernie a mostani szezonban. „Úgy jöttem ide, hogy még meccset sem nyertem az idén. Semmi mást nem akartam, csak végre győzni egyszer. Végül nem csak egy meccset, hanem az egész tornát megnyertem, így elmondhatom, hogy diadalmaskodtam a két legnagyobb versenyen. Remélem, hogy nyerek még pontszerzőket, de ha nem, az sem baj – már boldogan halok meg” – hangzottak Murphy szavai, aki egyébként a rosszul sikerült idénykezdet után Ray Reardonnal edzett, hogy visszaszerezze a magabiztosságát.

Nos, úgy látszik, a legenda tanácsai megtették a hatásukat…

SZNÚKER, BRIT BAJNOKSÁG

DÖNTŐ
Shaun Murphy–Marco Fu 10–9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik