Fussunk el Pekingbe! – július 10. és augusztus 24. között

Vágólapra másolva!
2008.07.16. 15:55
Augusztus 31-én, egyszerre több mint 25 városban rendezik meg a Nike+ Human Race-t, a világ legnagyobb egynapos nemzetközi futóversenyét. A táv 10 kilométer, a rendezvényen négy földrész nagyvárosai vesznek részt, többek között: Los Angeles, New York, London, Madrid, Párizs, Isztanbul, Melbourne, Sanghaj, Sao Paulo és Vancouver.
Papp Krisztina is részt vett a sajtótájékoztatón
Papp Krisztina is részt vett a sajtótájékoztatón
Papp Krisztina is részt vett a sajtótájékoztatón
Papp Krisztina is részt vett a sajtótájékoztatón

A verseny jótékony célt is szolgál, a 10 kilométeres távot aznap lefutó regisztrált résztvevők 3 szervezet (a Livestrong, a ninemillion.org vagy a WWF) egyikének adhatják a nevezésük után a rendező által befizetett egydolláros hozzájárulást.

A milliókat megmozgató esemény a futás rendhagyó ünnepe, amelybe a világ bármely pontján bekapcsolódhatnak a futók. A résztvevők a www.nikeplus.com weboldalon választhatnak várost; a regisztráció hivatalosan június 2-án kezdődik. Azok számára is biztosított a verseny, akik nem a rendező városok egyikében laknak, hiszen a honlap segítségével bárki részt vehet a versenyben. A cég által kibocsátott speciális chipes karpereccel rögzíthetik a lefutott távolságot és feltölthetik adataikat egy olyan adatbázisba, ahol a futók látják egymás eredményeit is.

Létezik az akciónak egy magyarországi változata is, amelynek Fussunk el Pekingbe! a neve. Ennek keretében a honi regisztrált – azaz a fenti honlapon bejelentkezett – futóklub-tagok gyájthetik a kilométereket július 10. és augusztus 24., a pekingi olimpia befejezése között. A cél a Budapest-Peking távolság (7350 km) teljesítése, természetesen összesítve.

A budapesti sajtótájékoztatón Kropkó Péter, a honi triatlonsport élő legendája és Papp Krisztina atléta – aki az 5000 m-es síkfutásban képviseli színeinket az olimpián – beszélt a cég legújabb, szuperkönnyű termékeiről, a maga 92 grammjával a valaha elkészített legkönnyebb futócipőrel, valamint annak néhány dekával „súlyosabb”, hosszútávtfutásra specializált változatáról, amelyben a Fussunk el Pekingbe két frontembere is gyűjti majd a kilométereket.
Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik