A Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár bejutott a döntőbe, azaz a legjobb hat közé az evezősök idei utolsó Világkupa-viadalán, Poznanban. A könnyűsúlyú egypárban próbálkozó Kitka Gergelynek nem sikerült a fináléba kerülés.
A verseny honlapja szerint a pekingi olimpiára készülő Varga, Hirling duó a britek és a görögök hajója mögött harmadikként ért célba a középdöntőben, s ez a helyezés még éppen elég volt a továbbjutáshoz. Az ugyanebben a számban érdekelt Varga Tamás Csaba, Galambos Péter kettős a C döntőben szállt vízre, amelyet megnyert, így összesítésben a 13. lett.Kitkának nem sikerült az első három közé kerülnie a középfutamban, negyedikként zárt, így ő a 16:40 órakor sorra kerülő B fináléban folytathatja szereplését. A döntőket vasárnap rendezik.
Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette
Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott
Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren
Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59




