Ifjúsági olimpia 2010: Szingapúr rendezi a korosztályos viadalt

2008.02.21. 18:34
Szingapúr rendezi meg 2010-ben az első ifjúsági olimpiát, amelynek lebonyolítására Debrecen is jelentkezett. A délkelet-ázsiai metropolisz 53-44-re nyert Moszkva ellen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i szavazásán.
"Gratuláció mindannyiunknak! A történelmünkben először végre nálunk is fellobban az olimpiai láng, és vendégül láthatjuk a világ sportolóit!" - ujjongott Li Hszien Lung miniszterelnök, aki egy belvárosi kivetítő előtt, mintegy ötezer diák társaságában nézte végig a Svájcban lezajlott voksolást.A 4,5 milliós városállam még sosem volt több sportágat érintő világverseny házigazdája, és bennfentesek szerint az döntött a javára, hogy - utolsó riválisával szemben - nincs sok esélye "felnőtt" játékoknak otthont adni.A később négyévente sorra kerülő nyári korosztályos seregszemlén mintegy 3500, 14 és 18 év közötti fiatal verseng 26 sportágban. A 75 millió dolláros költségvetésű fesztivál 24 helyszínen zajlik majd, melyek közül 19 már elkészült.A két város mellett Athén, Bangkok, Torino, Guatemalaváros, Kuala Lumpur, Poznan és Debrecen jelezte rendezési szándékát. Az első körből Athén, Bangkok, Moszkva, Szingapúr és Torino jutott tovább, majd idén januártól már csak az orosz főváros és a későbbi győztes maradt versenyben.
Legfrissebb hírek

Kl: firenzei siker Bialystokban, őrült meccsen nyert a Celje

Európa-konferencialiga
2026.02.19. 23:00

Téli olimpia: kizárták a „sisakügybe” keveredő ukrán szkeletonost; Weston meggyőző előnyben fél távnál

Téli olimpia 2026
2026.02.12. 12:03

Téli olimpia: Szingapúr fizet a legtöbbet az aranyért

Téli olimpia 2026
2026.02.12. 08:40

Juan Antonio Samaranch: Magyarország a világ egyik legfontosabb sportnemzete

Egyéb egyéni
2025.12.16. 15:48

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Paraúszó-vb: Konkoly Zsófia bronzérmes 400 m gyorson

Úszás
2025.09.25. 15:41

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
2025.08.20. 22:30

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2025.08.20. 16:03
Ezek is érdekelhetik