Minden korosztály körében osztatlan sikert aratott a sportágválasztó

Vágólapra másolva!
2007.09.26. 16:05
Fantasztikus, minden bizonnyal életre szóló élményekkel gazdagodott az, aki szeptember 22-én, szombaton ellátogatott a kőbányai Merkapt Maraton Sportközpontba, ahol közel húsz sportágban próbálhatta ki magát, ügyességét, érzékét és tehetségét az, akinek volt kedve és bátorsága. A nagyszerű ötlet a létesítmény vezetőjének, Ipacs Endrének - volt vb-bronzérmes kenus – a fejéből pattant ki, hogy egy hónap alatt meg is valósítsa rendhagyó, de minden bizonnyal követendő elképzeléseit.

A főszervező segítségére volt az esemény rendkívül színvonalas megvalósításában több sportági szövetség, vagy éppen szakosztály, egyesület, amelyek ugyancsak szabadidejüket áldozták arra, hogy az érdeklődök körében sportágukat, azon túl pedig magát a sportot népszerűsítsék.

Mivel a létesítmény kőbányai, a rendezvény elsősorban a kerületben élő gyerekeknek és a mozgáshoz, sportoláshoz kedvet érző felnőtteknek próbált alternatívát biztosítani: merre, hová, kihez induljanak, ha azt a sportágat, amelyik megtetszik, rendszeresen be szeretnék építeni életükbe, napirendjükbe.

A rendezvény azonban még el sem kezdődött, máris kinőtte a kerület határait, méghozzá minden szempontból. Érkeztek ugyanis a sportágak képviseletében egyesületek, szakosztályok, sportolók, edzők és szakemberek a főváros számtalan pontjáról, Angyalföldről éppen úgy, mint Pesterzsébetről vagy éppen Csepelről. A sport után érdeklődőkről már nem is beszélve!

A véletlenszerű közvélemény-kutatást végző találkozhatott Csillaghegyről vagy éppen Kecskemétről(!) érkezőkkel is. Az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényen jelenlévőket, így tulajdonképpen semmi akadálya nem volt, hogy páratlan élmény részese legyen mindenki.

Mert valljuk be, a rendezvény példát mutatott arra nézve, hogy bizony mindenfajta statisztikai kimutatással ellentétben a sportra, a mozgásra igenis természetes igénye van az embereknek, a gyerekeknek pedig különösen. Hisszük vagy sem: a négy falon kívül is van élet, a televíziónak és a számítógépnek, mint szabadidős programnak a sportban nagyon komoly riválisa van, még a XXI. században is. ---- B ---- G
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
12 órája

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04

Úszás: klasszisok mentorszerepben

Utánpótlássport
2026.02.01. 09:04

Terepkerékpár: Vas Barnabás hatodik lett a hollandiai U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 14:49

Vívás: Gachályi és Nagy is bronzérmes a kairói junior-világkupán

Utánpótlássport
2026.01.31. 13:36
Ezek is érdekelhetik