Birkózó-vb: Kliment László kikapott, Lőrincz Tamás a nyolc között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.09.17. 11:33
A 60 kilós Kliment László tussal vereséget szenvedett a negyeddöntőben a japán Szaszamoto Makotótól, míg a 66 kg-os Lőrincz Tamás győzött az iráni Ali Muhammadi elleni nyolcaddöntőben a bakui birkózó-világbajnokságon.
Lőrincz Tamás
Lőrincz Tamás
Lőrincz Tamás
Lőrincz Tamás

Kliment jól kezdett, noha nem csinált értékelhető akciót még ellenfele parterhelyzetéből sem, fordított szituációban jól védekezett, s az utolsó pontnak köszönhetően egyetlen menet választotta el az elődöntőtől, egyben az olimpiai kvótától. A második felvonás azonban rendkívül balul sült el, hiszen egy akcióindítását megkontrázta riválisa, és olyan szerencsétlenül huppantak a szőnyegre, hogy a japán pár másodperces tusakodás után leszorította riválisa mindkét vállát. A 2005-ös vb-n ötödik magyar birkózó még bizakodhat abban, hogy a vigaszágon folytathatja szereplését, amennyiben japán legyőzője bejut a fináléba.

Az Európa-bajnok Lőrincz ugyanazt a bravúrt hajtotta végre, mint Szaszamoto, ugyanis tussal győzött Muhammadi ellen. Lőrincz így egyetlen győzelemre van a világbajnoki elődöntőtől, egyben az olimpiai indulási jogtól. A tavalyi Európa-bajnoknak ugyanakkor nagyon nehéz dolga lesz: a négy közé jutásért ugyanis a hazai Manszurok ellen lép szőnyegre.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik