Evezős-vb: nem jutott be a döntőbe a Varga, Hirling duó

MTI MTIMTI MTI
2007.08.31. 12:31
Némi csalódást okozva nem jutott az A döntőbe, azaz a legjobb hat közé a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős a müncheni, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, középdöntős ötödik helye azt jelenti, hogy vasárnap csak a 7-12. helyért lapátolhat és egyelőre még nincs ötkarikás kvótája.
A 2005-ben vb-aranyérmes, és ezúttal is dobogóesélyesként számon tartott magyar duónak egy-egy kanadai, görög, francia, ausztrál riválissal, valamint a címvédő dán Mads Rasmussen, Rasmus Quist párossal kellett felvennie a küzdelmet a középdöntőben. A cél az volt, hogy közülük legalább hármat maga mögé utasítson. Az ausztrálok rajtoltak a legjobban, az óvatosan kezdő magyarok ötödikként érkeztek az 500-as ellenőrzőponthoz. Féltávnál feljöttek a negyedik pozícióba, s ezt egészen a hajráig tartották is, de az élen haladó dán, görög, ausztrál trióhoz nem tudtak közelebb férkőzni. Amikor látták, hogy nincs meg a továbbjutó pozíció, kiengedtek, ennek következtében még a franciák is megelőzték őket. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar duó egyelőre nem szerzett kvótát a jövő évi, pekingi játékokra, de erre még van lehetősége, mivel a B-döntőben elég egyetlen ellenfelet megelőznie az indulási jog kiharcolásához.Szabó Katalin (egypár) és a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna duó (könnyűsúlyú kétpár) egyformán a C fináléban szállt vízre pénteken: előbbi harmadik, utóbbi pedig második lett, ez összesítésben a 15., illetve a 14. helyet jelentette számukra. Az már korábban eldőlt, hogy kvótát ezek az egységek már nem szerezhetnek a mostani vb-n. A szombati versenynapon egy magyar egység lesz érdekelt Münchenben: a Verőci Lídia, Kónya Alíz normálsúlyú kétpárevezős a B döntőben indul, s amennyiben az első két hely valamelyikén, azaz összesítésben a hetedik vagy nyolcadik pozícióban zár, kiharcolja az olimpiai indulási jogot.A világbajnokság zárónapján, vasárnap a Varga, Hirling kettős mellett a Galambos Péter, Zöld Viktor, Kitka Gergely, Markgrúber Balázs könnyűsúlyú négypár is vízre száll, utóbbi hajó számára a 7-12. hely lesz a tét. Ez utóbbi szám nem szerepel az ötkarikás játékok műsorán.
Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2026.09.03. 20:42