Evezős-vb, München: a női kétpár még versenyben

2007.08.28. 13:29
A kedden vízre szállt magyar egységek közül már csak a Verőci Lídia, Kónya Alíz kétpárevezősnek maradt esélye arra, hogy kvótát szerezzen a jövő évi, pekingi játékokra a müncheni, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, az egypárban versenyző Szabó Katalin és Bencsik Gábor nem került a legjobb 12 közé.
Szabó és Bencsik egyformán a negyeddöntőben küzdött a továbbjutásért, s mivel előbbi - a hazai szövetség tájékoztatása szerint ugyan szép evezéssel, de - csak negyedikként, utóbbi pedig ötödikként ért célba futamában, nem került a felső ágra, azaz egyformán csak a 13-24. helyért folytathatja szereplését. A nők ezen számában az első kilenc, a férfiaknál pedig az első 11 szerez ötkarikás indulási jogot.A kétpárban érdekelt Verőci, Kónya duó ugyanakkor remekül teljesített a reményfutamban, harmadik lett, így készülődhet a csütörtöki középdöntőre, ahol már a legjobb hat közé kerülés lesz a tét. Ebben a számban az első nyolc egységnek jár az olimpiai kvóta.Szerdán a Varga Tamás, Hirling Zsolt duó (könnyűsúlyú kétpár) a negyeddöntőben, Szabó és Bencsik az alsóági középdöntőben, a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna kettős (könnyűsúlyú kétpár), illetve a Galambos Péter, Zöld Viktor, Kitka Gergely, Markgrúber Balázs könnyűsúlyú négypár pedig a reményfutamban száll vízre a bajor fővárosban.A finálékat szombaton és vasárnap rendezik.
Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.08.09. 14:50

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Evezés: csütörtökön kezdődik az U19-es világbajnokság

Utánpótlássport
2026.08.05. 09:05

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz 9., Tamás Bence 8. lett

Egyéb egyéni
2026.08.02. 14:50

Evezős Eb: az időjárás miatt felfüggesztették a programot

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:59

Evezős Eb: Pétervári-Molnár B-döntős, Gadányi a 13. helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:03

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.07.31. 11:55

Evezés: van, akinek a vb-részvétel is a tét

Egyéb egyéni
2026.07.30. 14:29