Birkózó-vb: Hatos és Ritter kiesett

2006.09.28. 09:04
Mindkét csütörtökön érdekelt magyar, Hatos Gábor és Ritter Árpád (képünkön) hamar befejezte szereplését a Kantonban zajló birkózó-világbajnokságon.
A szabadfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában indult Hatos Hoj Li Duj ellen lépett először szőnyegre, és két menetben verte vietnami ellenfelét. Az első szakaszban kitolta riválisát, aztán parádésan ment lábra, és tussal győzött. A második fordulóban a fehérorosz Murad Gajdarov következett, akinek mind világbajnokságról, mind pedig kontinensviadalról van már érme. Az első etapban Gajdarov lábra ment, majd mögékerült Hatosnak, aztán megpörgette a magyart. Később utóbbi is szerzett egy pontot (1-3). A második menetben hasonló volt a forgatókönyv, a fehérorosz birkózó lábra támadott, majd következett a mögékerülés és a pörgetés, zárásként pedig Hatos került Gajdarov mögé (1-3). A győztes később kikapott, így Hatos kiesett.

Kevesebb lehetősége nyílt a bizonyításra a 84 kg-os Ritter Árpádnak, aki már az első mérkőzésén vereséget szenvedett. A török Selhat Balci az első és a második menetben is mögé került, ezzel ő lépett tovább. A folytatásban viszont nem jutott el a döntőig, így Ritter búcsúzott.

"Jobbaktól kaptak ki a fiúk, ez az igazság. Hatos Gabinak még túl nagy falat volt a fehérorosz Gajdarov. Ritter Árpi esetében pedig tudtuk, hogy egy pontok dönt majd. Ezúttal nem ő nyert" - értékelt röviden Gulyás István szövetségi kapitány.
Legfrissebb hírek

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

Antonelli, a koraérett tehetség – F1 sajtószemle

F1
2026.03.16. 10:48

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik