Evezés: vb-aranyat nyerne a kormányos nélküli kettes

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2023.09.02. 13:18
null
Szabó Bence (balra) és Furkó Kálmán hátráltató tényezők nélkül készülhetett fel a vasárnap kezdődő világbajnokságra (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Az Európa-bajnok és vb-ezüstérmes Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes aranyra hajt a vasárnap kezdődő világbajnokságon. A magyar duó az előző év nehézkes felkészülése után az idén jó formában várja a rajtot, jövő tavasszal pedig kétpárban az olimpiai kvalifikációnak is nekifuthat.

 

Nagy reményekkel érkezett pénteken Belgrádba a magyar evezősválogatott könnyűsúlyú kormányos nélküli kettese, a győri Szabó Bence és a szolnoki Furkó Kálmán duója, amely egy évvel ezelőtt Európa-bajnoki címet, majd betegségtől és sérüléstől sújtva is világbajnoki ezüstérmet szerzett. A magyar kettősnek ezúttal ideálisan alakult az éves munkája.

„Nem volt gond a munka összehangolásával, négy-öt éve együtt evezünk, így már minden magától megy. Igazából az áprilisi válogató óta tudtuk, hogy melyik versenyeken indulunk, így adva volt a program – mondta lapunknak Szabó Bence, a Győri AC evezőse. – Az év elején az Eb-re készültünk, de sajnos nem volt elég nevezés a számban, így nem indulhattunk. Emiatt kissé át kellett szervezni a programot. Aztán a varesei világkupaversenyen például csak egy-két másodperccel kaptunk ki az olaszoktól, ami jó jel. Az országos bajnokság és az universiade óta – amelyen normál kettesben indultunk – már Belgrádra készültünk.”

Hozzátette: az universiade után visszaesett a formájuk, az elmúlt hetekben azonban már egész jól mentek, sőt a döntő futamig még van is egy hetük a finomhangolásra. Főként azért, mert a tavalyi hat induló után az idén csak négyen neveztek könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesben, így nem rendeznek előfutamokat.

„Mi is keressük a választ, hogy miért nem annyira népszerű ez a szám, de nem tudom a megfejtést. Sajnos a könnyűsúlyú egypárt leszámítva 2019 óta megfigyelhető ez a tendencia a nem olimpiai számokban – folytatta Szabó Bence. – Az idén már csak négyen indulunk a vébén… Ez azért is érdekes, mert mind a négy hajó európai, az Eb-n mégsem indult el ez a szám, ráadásul azóta több versenyen is rajthoz tudtunk állni. Előzetesen egyébként még két ország jelezte, hogy indulna a világbajnokságon, végül nem neveztek.”

Bizakodásra adhat okot az is, hogy sem betegség, sem sérülés nem hátráltatta a fiatal versenyzőt és társát. Egy éve, az elhalasztott világbajnokságot megelőzően Szabó Bence rosszul lett a törökországi edzőtáborban, meg is sérült, így az is kérdéses volt, elindulhatnak-e azon a viadalon, amelyen végül ezüstöt szereztek.

„Most úgy tűnik, mindenképpen jobbak az esélyeink, mint tavaly – szögezte le a győri evezős. – Azután, hogy legutóbb másodikok lettünk, biztosak voltunk benne, hogy az idén még elindulunk ebben a számban. Mindenképp neki akartunk futni úgy is, hogy egy teljes felkészülést végig tudunk csinálni hátráltató tényezők nélkül.”

Szabó azt is elmondta, milyen különleges rítussal készülnek társával a versenyekre.

„Amióta együtt evezünk, minden versenyre nagyobb bajuszt növesztünk. Mondjuk, nekem nem mindig sikerül szépre… – mondta nevetve, míg a háttérben a normál súlyú kormányos nélküli kettes egyik tagja, Simon Béla jegyezte meg, hogy olyan a huszárantennája, mint a pakisztániaknak. – Szerintem ebből is érződik, hogy milyen hangulatban készülünk.”

Ami az olimpiát illeti, a Szabó Bence, Furkó Kálmán kettős már tervezi, hogy később kétpárban is rajthoz áll, és megpróbálkozik a kvalifikációval.

„Jövőre lesznek még pótkvalifikációs versenyek, amelyeken mindenképpen szeretnénk megragadni az esélyt. Jövő tavasszal lesz olyan verseny, amelyen csak olyan országok nevezhetnek, amelyek Belgrádban nem vagy csak egy kvótát szereznek. Valószínű, mi is ezek között leszünk, ott pedig nagyobb esélyünk lehet – tekintett előre Szabó Bence. – Addig is az a cél, hogy a mostani vébén egy helyet javítsunk a tavalyi másodikhoz képest…”

Legfrissebb hírek

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.27. 16:27

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.07.26. 19:20

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30

Kerékpározik, tornázik és verseket tanul a 95 éves Pap Kornélia

Egyéb egyéni
2025.07.21. 06:55

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2025.07.13. 17:28

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:47

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08
Ezek is érdekelhetik