Rali: hat ország 204 versenyautója a Hungaroringen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.27. 10:42
Hat országból érkeznek versenyzők a 20. Szilveszter ralira, amelyen az előfutókkal együtt 204 versenyautó áll rajthoz a Hungaroringen pénteken és szombaton.

A szervezők tájékoztatása szerint a hagyományos évbúcsúztató viadalon idén 11 kategóriában hirdetnek győztest. A tavaly és tavalyelőtt is nyertes Vincze Ferenc ezúttal nem indul a versenyen.

A mezőnyben 13 R5-ös autót is láthat majd a közönség, pénteken két, szombaton négy gyorsasági szakaszt rendeznek, ezek közül csak kettő érinti az F1-es pályán kívüli területet.

A magyarokon kívül lengyel, cseh, szlovák, osztrák és német párosok adták le nevezésüket a 20. Szilveszter ralira, melynek programja csütörtökön pályabejárással és hivatalos teszttel kezdődik. Az első gyorsasági szakasz pénteken 10 órakor rajtol el.

A pálya vonalvezetése az elmúlt években megszokottakhoz képest jelentősen megváltozott, az össztáv 52.9 kilométer lesz, és a Hungaroring belső szakaszai ezúttal nagyobb szerepet kapnak.

„Egyrészt mi is szerettünk volna módosítani, másrészt az M3-as autópályán, illetve mellette zajló építkezések miatt kénytelenek voltunk lemondani a külső szakaszok egy részéről a biztonságos rendezés érdekében, így a benti részek jelentősen előtérbe kerülnek” – mondta Garamvölgyi Zoltán, a Szilveszter rali főszervezője.

A 20. Szilveszter ralira a helyszínen kialakított értékesítési pontokon 2500 forintba kerül egy belépő, de a 12 évesnél fiatalabbak ingyen tekinthetik meg a versenyt.

Az autóval érkező nézők a Hungaroring főbejáratával szemben kijelölt területen vagy a pálya nagy parkolójában ingyenesen tehetik le a személygépjárműveket a viadal ideje alatt.

A jubileumi rendezvényről idén is élőben számolnak be a Rallye Rádió weboldalán, az internetes televíziós közvetítésre pedig a Rallye Rádió közösségi oldalán kerül sor. Az MTVA az M1 aktuális csatornán minden nap többször élőben jelentkezik a helyszínről.

 

Legfrissebb hírek

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
4 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
5 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
7 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
12 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
16 órája

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
20 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
21 órája

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
2025.07.31. 18:49
Ezek is érdekelhetik