csupasport bannerhátsófüves banner

Készült a jó futásra – aranyéremes is lett!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.10.25. 14:29
null
Kadlecsik Milán a közelmúltban 03:29:41 órás idővel győzött a Szőlőskör 50 kilométeres távján.

Régi vágya vált valóra azzal, hogy a közelmúltban megnyerte a Szőlőskört: nagy volt az öröm?

Ez volt a harmadik Szőlőskör-versenyem, nagyon boldog vagyok, hogy ezúttal végre összejött a győzelem – mondta Kadlecsik Milán, aki 03:29:41 órás idővel győzött a Szőlőskör 50 kilométeres távján. – Bevallom, előzetesen készültem rá, hogy jó időt futok, szerencsére ez megvalósult, aranyérmes lettem. Két esztendővel ezelőtt tizenhetedik, tavaly negyedik lettem, örülök, hogy ezúttal aranyérmet szereztem.

Mi kellett a nagyszerű eredményhez? 

Kadlecsik Milán elszántan futott a harmadik Szőlőskörén, 
győzelem lett a jutalma

Fontos, hogy az időjárással ezúttal szerencsénk volt, az elmúlt két esztendőben rendre nagy hőségben kellett futni, de ezúttal inkább felhős, borongós volt az idő, csak a verseny végére sütött ki a nap. A rajt napjához közeledve éreztem, hogy egyre jobb formában vagyok, remekül mentek az edzések, ez adta a legtöbb okot a bizakodásra. Az évben ez volt az egyik főversenyem, a másik az áprilisi BUFF keretein rendezett ötvenmérföldes megmérettetés, a harmadik pedig a tatai maratoni.

Milyen taktikával futott?

Előzetesen belőttem egy tempóátlagot és pulzust, de ennél kicsit gyorsabban kezdtem, ugyanis a hűvös idő optimális volt. Az emelkedőket és a lejtőket viszont nem futottam meg annyira, nem akartam, hogy elszálljon a tempó vagy, hogy túlságosan megérezzék a lábaim. Nem probléma, hogy a vártnál jobb időeredményt értem el, sőt, örülök ennek. Hogy miképp alakult a verseny? A második kilométertől az élre kerültem, onnan pedig végig az első helyen haladtam, így a kisebb-nagyobb megingások ellenére talán mondhatom, hogy magabiztos győzelmet arattam. Fél távig viszonylag közel volt hozzám a második helyezett, de a vászolyi emelkedő nekem jött ki jobban, utána mondták is, nagy az előnyöm. A csapatom nagyszerű volt, remekül frissítettünk, hálás vagyok mindenkinek, aki segített. Remek versenyen vagyok túl, s szeretnék köszönetet mondani edzőmnek, Mihalik Norbertnek is, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni és folyamatosan érzem a fejlődést.

Volt hullámvölgye az ötven kilométer alatt?

Kisebb hullámvölgyet éreztem Dörgicse környékén, amikor eléggé megközelített a mögöttem érkező, de igyekeztem tartani a tempót, azon voltam, hogy ne előzzön meg. Ezt az egy részt leszámítva stabil volt a futásom. Boldog vagyok a győzelem miatt, ez a siker még több önbizalmat ad a folytatásra, és a következő versenyekre.

 

 

Legfrissebb hírek

Kimagasló eredményre számított, meg is nyerte a tizenkét órás ob-t

Csupasport
2026.06.12. 14:58

Egészen a célig menekült a versenytársa elől – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.06.10. 16:04

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Konkrét tervvel érkezett – érett már a győzelme az UTH-n

Csupasport
2026.06.07. 07:57

Győzelemmel ünnepelte első maratoniját az UTH-n

Csupasport
2026.06.06. 15:58

Mindhárom célját elérte, boldogan távozott az UTH-ról

Csupasport
2026.06.05. 14:58

A hatalmas hóvihar sem akadályozta meg a győzelmét a Transylvanián

Csupasport
2026.06.03. 14:10

Bódis Tamás megdöntötte a 100 kilométeres futás magyar csúcsát

Csupasport
2026.06.01. 11:05
Ezek is érdekelhetik