Gyorsaságimotoros-vb: Katarban tér vissza a címvédő Jorge Martín

2025.04.08. 12:07
Jorge Martín (Fotó: Getty Images)
A gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájában címvédő Jorge Martín a hétvégi Katari Nagydíjon tér vissza.

 

Csapata, az Aprilia kedden jelentette be, hogy a 27 éves spanyol versenyző felépült februári láb- és kéztöréséből, így az első három versenyhétvége kihagyása után ismét rajthoz áll.

„Nem tudom, fizikálisan milyen állapotban vagyok, de az biztos, hogy nem százszázalékosban. Igyekszünk lépésről lépésre haladni, ám arról sem vagyok meggyőződve, hogy képes leszek végigmenni a futamon” – fogalmazott Martín, akinek még meg kell kapnia a MotoGP orvosi engedélyét is ahhoz, hogy ott lehessen a viadalon.

Az Aprilia versenyzője előbb február 5-én, a sepangi tesztelésen bukott és az aszfaltnak csapódott, majd pár héttel később ismét elesett. Előbbin eltört a bal lába és több helyen a bal keze is, mindkét testrészt meg kellett műteni, a kezét a második esés után is operálták.

Jelenleg Martín honfitársa, az eddigi három versenyen második Alex Márquez 87 ponttal vezeti a világbajnoki pontversenyt, minimális különbséggel megelőzve bátyját, a hatszoros világbajnok Marcot.

A vb mezőnye augusztus 22. és 24. között Magyarországra, a Balaton Park Circuitre is ellátogat.

 

 

Legfrissebb hírek

MotoGP: Alex Márquez nyerte a Spanyol Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2026.04.26. 16:25

MotoGP: Marc Márquez nyerte a kaotikus spanyol sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2026.04.25. 19:15

Helmut Marko: Jelenleg nem segítheti a Red Bullt a Max-faktor

F1
2026.04.12. 11:15

Otthonra talált Magyarországon a gyorsasági motorsport csúcskategóriája

Egyéb autó-motor
2026.04.08. 18:59

MotoGP: Bezzecchi Austinban is nyert

Egyéb autó-motor
2026.03.29. 23:32

MotoGP: Jorge Martín először nyert (sprint)futamot a vb-cím megszerzése óta

Egyéb autó-motor
2026.03.28. 22:15

Óriási lyuk keletkezett a MotoGP Brazil Nagydíjának célegyenesében

Egyéb autó-motor
2026.03.21. 20:44

MotoGP: Bezzecchi nyerte az évad első nagydíját Thaiföldön

Egyéb autó-motor
2026.03.01. 10:57
Ezek is érdekelhetik