Április első hétvégéjén rendezik a III. MBM Rent Diósgyőr ralit

2025.03.27. 17:52
null
A jövő hétvégén, április 4–6. között Miskolcon és környékén rendezik meg a III. MBM Rent Diósgyőr ralit, a HUMDA országos bajnokság első futamát.

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint az első osztályban (ORB és ORC) 33, a másodosztályban (Rally2) 32, míg a klasszikus versenyautókat felvonultató Historicban 24 páros vághat neki a viadalnak, amelynek össztávja megközelíti a 350 kilométert, és ebből a mért szakaszok 130 kilométert tesznek ki.

„Idén szerettünk volna új helyszíneken versenyt rendezni, de a gyorsasági szakaszok kijelölésekor tiszteletben kellett tartanunk az illetékességgel bíró, hivatalos szervek állásfoglalásait is. A szezonnyitó így a megszokott pályákon zajlik majd, és természetesen most sem kell belépőt fizetniük a szurkolóknak, egyik szakaszon sem” – mondta Jacsó Tibor főszervező, az Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette: a legnagyobb régiós multisportklub, a DVTK továbbra is stratégiai partnere a versenynek, így a rajt- és a célceremónia, valamint a szervízpark a már megszokott helyen, a DVTK Stadionnál lesz. A gyorsaságikat a Bükkben, valamint a Hegyháton bonyolítják le. A legendásnak számító bükkszentkereszti, valamint mályinkai szakasz mellett a mezőny ellátogat Ózd környékére is.

A szövetség és a szakág által jóváhagyott versenynaptár értelmében idén hat futam alapján hirdetnek bajnokot a ralisok.

 

Legfrissebb hírek

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Észt rali: Sami Pajari első futamgyőzelmét szerezte

Egyéb autó-motor
2026.07.19. 18:04

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 10:55

Mecsek-rali: Vincze Ferenc nyerte meg a Pécs környéki viadalt

Egyéb autó-motor
2026.06.13. 18:42

Japán-rali: Evans győzött, ezzel növelte előnyét az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.05.31. 11:40

Ralikrossz Eb: csaknem 70 fős mezőny a hétvégi magyar futamon Nyirádon

Egyéb autó-motor
2026.05.26. 13:41

Ogier győzött a Kanári-szigetek-ralin

Egyéb autó-motor
2026.04.26. 16:44