Dakar: az éllovas felborult, Sainz vezet az autósoknál

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2024.01.11. 21:02
null
Carlos Sainz átvette a vezetést (Fotó: dakar.com)
Két vezéráldozatot követelt a Dakar csütörtöki napja: az autós éllovas Jazid al-Radzsi felborult, és nem tudja folytatni, míg Stéphane Peterhanselnek technikai gondja támadt. A magyarok továbbra is versenyben vannak.

 

KÜLÖNLEGES KIHÍVÁSSAL néz szembe a Dakar-mezőny: az úgynevezett 48 órás Chrono-szakasz csütörtökön kezdődött és pénteken fejeződik be, és érdekessége, hogy hét különböző tábort jelöltek ki a szervezők, és minden versenyző abban éjszakázik, amelyhez a legközelebb volt délután négy órakor. A szervizcsapat ezen a napon nem tarthatott a versenyzőkkel, akik így magukra maradtak az esetleges problémáikkal, amelyeket este meg kellett oldani.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a szakasz is tartogatott meglepetéseket!

Az autós és kamionos mezőny 547 kilométert, a motorosok pedig 625 kilométert teljesítenek az üres negyedben, ahol a puha homok jelentett plusz kihívást, emiatt kellett különösen figyelni az üzemanyag-fogyasztásra, ami persze nem mindenkinek sikerült.

Nem biztos, hogy pénteken azok örülhetnek, akik most vezetnek, a tény azonban az, hogy a motorosoknál Adrian van Beveren, az autós mezőnyben pedig Carlos Sainz vette a legjobban az akadályt a dűnék között: előbbinek 112, utóbbinak 149 kilométere van hátra a hurokszakaszból.
A Matador egyébként jó taktikájának köszönheti a lépéselőnyt: előző napi gyengébb helyezése miatt (ami nem a véletlen műve, direkt állt meg, mert nem akart elölről rajtolni) a 17. helyről vághatott neki a távnak, és ez bevált, hiszen 24 perces előnyt kovácsolt az elsőként rajtoló, a motorosok eltérő útvonala miatt nyomok nélkül haladó Nasszer al-Attijah-val szemben. A katarira egyébként jellemző ez a fajta bátorság, ami olykor beválik, máskor viszont sokba kerül – most utóbbi valósult meg.

Al-Attijahnál is rosszabbul járt egyébként az autós éllovas Jazid al-Radzsi – a Toyota szaúdi pilótája ugyanis a szakasz 50. kilométerénél felborult, és annyira megsérült az autója, hogy nem tudta folytatni a versenyt. Micsoda dráma!

És még nem volt vége, hiszen a 256. kilométernél a legendás Stéphane Peterhanselnek is meg kellett állnia. Defektet kapott, ami még nem lett volna akkora baj, de elromlott az autóban a hidraulikus emelő, és mivel kézi nem volt náluk, nem tudták kicserélni a kereket, plusz a kormányszervó is tönkrement. S bár tudjuk, ő nem ismer lehetetlent, a versenye alighanem ezzel elúszott.

A Challenger kategóriában, az X-Raid csapat színeiben induló Lónyai Pál a 246. kilométerig jutott a dűnék között, és az A-jelű táborban tölti az éjszakát, ahonnan reggel hatkor indulhat tovább. A kamionosoknál (ahol egyébként Martin Macík 19 perces előnnyel átvette a vezetést az összetettben) a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió ugyanúgy a 246. kilométerig jutott, mint Lónyaiék, úgyhogy elképzelhető, hogy ők együtt „homokoznak” a dűnék között, ám bővebb információ nem érkezett róluk.

A motorosmezőny nagy vesztese a szerdai szakaszgyőztes Pablo Quintanilla, akinek üzemanyaga elfogyott tíz kilométerrel a tankolózóna előtt, így majdnem két órát veszített, mire valaki a segítségére sietett. A szakaszon Adrian van Beveren volt a leggyorsabb, de nagyon szoros a csata, az összetettben (amely ezen a napon csak virtuális) már Ricky Brabec vezet, három perccel Ross Branch előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik