Kamion Eb: az első három futamot megnyerte Kiss Norbert a Nürburgringen

Vágólapra másolva!
2023.07.15. 19:27
null
Kiss Norbert eddig mindent megnyert a Nürburgringen (Fotó: Facebook/ Kiss Norbi)
Az elsőhöz hasonlóan a szombaton rendezett harmadik futamon is rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbert, a Révész Racing címvédő és négyszeres Európa-bajnok versenyzője a gyorsasági kamion Eb németországi hétvégéjén.

Rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbert, a Révész Racing címvédő és négyszeres Európa-bajnok versenyzője a gyorsaságikamionEb németországi hétvégéjének pénteki első futamán. A 38 éves szombathelyi pilóta az idén már megszokott módon magabiztosan szerezte meg az első rajtkockát a délelőtti időmérőn, így folytatta sorozatát, ebben az évben ugyanis változatlanul ő nyerte az összes kvalifikációt.

A 12 körös futam startja után a második pozícióból kezdő Sascha Lenz szorongatta meg Kisst, kettejük csatája kanyarokon keresztül zajlott, aztán a harmadik helyen száguldó Jamie Anderson féktávot rontott és oldalról nekicsúszott Lenzkamionjának. Az összetettben most is élen álló magyar Eb-címvédő ennek is köszönhetően az élen maradt, Lenz több pozíciót visszaesett, másodiknak a hatszoros Eb-győztes Jochen Hahn jött fel.

A folytatásban Kiss Norbert utolérhetetlennek bizonyult, végül csaknem nyolc másodperces előnnyel nyert Hahn előtt, harmadikként pedig a háromszoros Európa-bajnok spanyol Antonio Albacete zárt.

Kiss a fordított rajtrács szabályának értelmében a második viadalt a nyolcadik pozícióból kezdte. Az esős körülmények között lebonyolított 12 körös futamon látványosan gyorsabb volt riválisainál, sorra előzte meg az előtte haladókat, sőt, a második-harmadik helyért csatázókat egyszerre hagyta le. A címvédő így hamar az élre állt, s bár volt egy 10 másodperces időbüntetése a sebességhatár átlépése miatt, így is csaknem négy másodperces előnnyel diadalmaskodott. A versenyt a kilencedik körben piros zászlóval leintették, az egyikkamionugyanis a sóderágyban kötött ki és a versenybíróság biztonsági okokból már nem hagyta lefutni a hátralévő távot.

Az elsőhöz hasonlóan a szombaton rendezett harmadik futamon is rajt-cél győzelmet aratott a Révész Racing versenyzője. Akárcsak pénteken, szombaton is megnyerte az időmérőt, így a pole pozícióból kezdhette meg a 12 körös harmadik viadalt. Kissnek ezúttal sem volt igazi riválisa a Nürburgringen, magabiztosan győzött és tovább növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

A hétvége vasárnap 13.35-kor a negyedik futammal zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik