Rali: Portugáliában újra versenyautóba ül Sébastien Loeb

Vágólapra másolva!
2022.04.19. 11:54
null
Loeb (balra) és Galmiche Monte-Carlóban nyerni tudtak (Fotó: AFP)
A május 19. és 22. között sorra kerülő Portugál-ralin ismét versenyautóba ül a kilencszeres világbajnok Sébastien Loeb – számolt róla be az MTI.

A francia pilóta újra egy Ford volánja mögött, Isabelle Galmiche-sal a navigátori ülésben indul majd el a vb-sorozatban, amelyben januárban, a Monte-Carlo-rali megnyerésével 80. futamgyőzelmét aratta.

A 48 éves Loeb – aki 2013 óta nem versenyzi végig a teljes szezont – a hercegségben minden idők legidősebb WRC-futamgyőztese lett, és annak ellenére is harmadik a pontversenyben, hogy a Svéd-ralin nem állt rajthoz.

Loeb Portugáliában kétszer, 2007-ben és 2009-ben győzött, mostani indulása kapcsán pedig úgy fogalmazott, régóta szerette volna magát murvás versenyen megméretni, így örül, hogy erre lesz lehetősége.

Navigátora, Isabelle Galmiche 1997 óta az első női WRC-futamgyőztes lett Monacóban.

A világbajnoki pontversenyben a finn Kalle Rovanperä vezet a csütörtökön rajtoló Horvát-rali előtt.

(MTI)

 

 

Legfrissebb hírek

Remek magyar kezdés a nyirádi ralikrossz világ- és Európa-bajnokságon

Egyéb autó-motor
2025.07.19. 19:02

Akropolisz-rali: Tänak idei első sikere

Egyéb autó-motor
2025.06.29. 16:40

Turán–Német párharc az élen a Mecsek ralin

Egyéb autó-motor
2025.06.14. 18:31

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Portugál rali: Ogier hetedik diadala a versenyen

Egyéb autó-motor
2025.05.18. 18:36

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2025.05.08. 20:17

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
2025.05.07. 20:13

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2025.05.06. 23:19
Ezek is érdekelhetik