MotoGP: jövőre is az utánpótlás-sorozatban versenyez Görbe Soma

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.09.14. 15:21
null
Görbe Soma jövőre is a MotoGP utánpótlás sorozatában versenyezhet (Fotó: Instagram, Görbe Soma)
Az idei évad után a következő idényre is meghívást kapott a szervezőktől a gyorsaságimotoros-világbajnokság hivatalos utánpótlás-sorozatába, a MotoGP Red Bull Rookies Cupba Görbe Soma.

A 16 éves versenyző – aki a 27 fős mezőny egyetlen magyar indulója volt az idén – az MTI-nek kedden elmondta, a múlt hétvégén, Aragónban rendezett szezonzáró futamok után közölték vele, hogy elégedettek voltak az elvégzett munkájával és jövőre is számítanak rá a mezőny tagjaként.

A Red Bull Rookies Cupban a Moto3-as versenymotorokhoz nagyon hasonló technológiájú KTM versenygépekkel indulnak a tehetséges motorosok.

„Úgy érzem, hogy vezetéstechnikai szempontból sokat sikerült fejlődnöm ebben az évben, és azt is megtanultam, hogy mi a helyes mentalitás, hozzáállás a versenyhétvégéken” – nyilatkozta Görbe Soma, aki az idén az összetett pontverseny 20. helyén végzett, a következő idényben pedig az első 10 között akar zárni.

„A mostani évadra az volt a célkitűzés, hogy a lehető legtöbbször pontot tudjak szerezni, vagy a pontszerző helyek közvetlen közelében motorozzak. Örülök, hogy ez sikerült” – mondta a magyar versenyző. Hozzátette, a legjobb élménye ebben az évben az volt, amikor fel tudta venni a ritmust és a tempót az élmezőnnyel, illetve pontszerző pozíciókban ért célba. Az idény csúcspontjának azt tartja, amikor az elmúlt hétvégén meghívást kapott a sorozatba a következő esztendőre.

Görbe Soma szerint a gyorsasági motorozásban hasonló lépcsőfokokat kell végigjárni a versenyzőknek, mint a formula autózásban, így a Red Bull Rookies Cup után a következő szintet a Moto3-as világbajnokság jelenti.

Magyarország a tervek szerint 2023-tól a hajdúnánás közelében tervezett versenypályán világbajnoki futamokat rendez majd.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
8 órája

MotoGP: Marc Márquez nyert Malajziában és már 44 ponttal vezet

Egyéb autó-motor
2026.11.01. 11:06

MotoGP: Martín hazautazott, Márquez 19 pontra növelte előnyét Sepangban

Egyéb autó-motor
2026.10.31. 08:35

Jorge Martín törött csuklóval is rajthoz áll a malajziai MotoGP-futamon

Egyéb autó-motor
2026.10.29. 13:16

MotoGP: az eső miatt törölték az Ausztrál Nagydíj főfutamát

Egyéb autó-motor
2026.10.25. 07:25

Hívatlan vendég zavarta meg a MotoGP ausztráliai edzését – VIDEÓ

Egyéb autó-motor
2026.10.23. 10:35

MotoGP: Bezzecchi győzött Indonéziában, kétpontos különbség az élen

Egyéb autó-motor
2026.10.11. 10:35

Jövőre a MotoGP-ben is lesz sprintidőmérő

Egyéb autó-motor
2026.10.07. 14:43