Formula E: Mercedes-pole – Vandoorne a leggyorsabb a római időmérőn

2021.04.10. 13:07
null
Vandoorne szerezte meg a pole pozíciót (Fotó: Twitter/svandoorne)
Stoffel Vandoorne (Mercedes) szerezte meg a pole pozíciót a Formula E római hétvégéjének első versenynapján. A második André Lotterer (Porsche), míg a harmadik a köre végén a falat is eltaláló Oliver Rowland (Nissan e.dams) lett.

 

A február végi rijádi nyitány után római duplával folytatódott a Formula E 2020–2021-es kiírása. Az első versenynap igencsak drámaian végződő első szabadedzésén Lucas di Grassi 1:38.785-tel zárt az élen Stoffel Vandoorne és Robin Frijns előtt, míg a több szempontból is csonka másodikon Maximilian Günther 1:39-517-tel bizonyult a leggyorsabbnak a bajnokságot vezető Nyck de Vries, illetve Vandoorne előtt.

Ami az első tréning végét illeti, a mezőny a szokásos rajtpróbára készülődött, amikor több versenyző is összeért. Bár valamennyien épségben kiszálltak az autóból, hárman, Oliver Turvey, Jean-Éric Vergne, valamint Jake Dennis nem tudott részt venni a következő gyakorláson. Túl nagy hátrány azonban nem érte őket, hiszen mindössze kilenc percnyi futásidő után piros zászlóval véget kellett vetni a körözésnek, miután megsérült az egyik rázókő – a gyakorlást ezt követően nem is tudták már újraindítani.

 

Az időmérőn már a teljes mezőny pályára tudott hajtani, az első csoportból Frijns 1:39.081-gyel, a másodikból Oliver Rowland 1:38.491-gyel, a harmadikból André Lotterer 1:38.627-tel, míg a negyedikből Günther 1:39.068-cal bizonyult a leggyorsabbnak, így ők fejenként egy pontot gyűjtöttek be.

A Superpole-ért, és így az extra három pontért eközben az összesített időlista első hat helyezettje, tehát Rowland, Lotterer, Vandoorne, Di Grassi, Vergne és Günther szállhatott harcba. Közülük a legjobb időt Vandoorne érte el, vagyis a belga várhatja az élről az első futam rajtját. Mellőle Lotterer rugaszkodhat el, míg a második sorban a köre végén a falat is eltaláló Rowland, valamint Di Grassi foglalhat helyet.

A római versenyhétvége első napja 16 órakor folytatódik az első versennyel.

FORMULA E
RÓMA, ELSŐ IDŐMÉRŐ

1. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes) 1:38.484
2. André Lotterer (német, Porsche) 1:38.651
3. Oliver Rowland (brit, Nissan e.dams) 1:38.889
4. Lucas di Grassi (brazil, Audi) 1:38.903
5. Jean-Éric Vergne (francia, DS Techeetah) 1:38.947
6. Maximilian Günther (német, BMW) 1:39.751

Legfrissebb hírek

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
2026.06.08. 12:24

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
2026.06.08. 10:50

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
2026.06.07. 21:43

„Kicsit össze vagyok zavarodva” – Russell bevallotta, nem fekszik neki az idei Mercedes

F1
2026.06.06. 21:04

A riválisok szerint egyértelműen a Ferrari a legyőzendő csapat Monacóban

F1
2026.06.05. 21:51

Eljött a Ferrari ideje? Monacóban megtörhet a Mercedes menetelése

F1
2026.06.04. 12:29

„Nem tudjuk, mi történik a Mercedesnél” – Briatore szerint Verstappen felforgathatja a pilótapiacot

F1
2026.05.29. 17:16

„Nem így akartam nyerni” – Antonelli önkritikusan értékelt a győzelem után

F1
2026.05.25. 13:04
Ezek is érdekelhetik