Rali: világbajnok párossal indul a Citroën a hazai ob-n!

2021.02.23. 14:32
null
Östberg (jobbra) és Torstein március végén mutatkozik be a magyar közönségnek (Fotó: Citroën Racing, DuEn)
A rali-világbajnokság WRC2-es kategóriájának tavalyi győztes duója, Mads Östberg és Torstein Eriksen indul az idén a magyar ralibajnokság futamain a Citroën Rally Team Hungary színeiben – közölte az MTI.

A csapat kedden közleményben jelentette be, hogy a 33 éves norvég versenyző és 30 esztendős honfitárs-navigátora a legújabb fejlesztésű Citroën C3 Rally2 versenyautóval áll rajthoz az ob fordulóin. A versenygépet a magyar Tagai Racing Technology készíti fel a szezonban.

„Nagy örömömre szolgál, hogy ki tudtunk alakítani egy együttműködést Mads Östberggel, aki a magyar ralibajnokságban képviselni fogja a Citroën márkát, ezzel együtt országunk és a magyar rali hírnevét is öregbíti a világban mindenfelé” – idézte a Citroën Rally Team Hungary közleménye Balkányi György csapatvezetőt.

Östberg négyszeres norvég bajnok, és 2014 óta versenyez Citroënnel, amelynek C3 R5 modelljével 2020-ban a WRC2 bajnoka lett.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, a norvég páros rajthoz állása is jól mutatja, hogy a magyar bajnokság színvonala évről évre emelkedik, és már nemzetközi szinten is komolyan számolnak a hazai helyszínekkel.

„Az elmúlt két esztendőben sikeresen rendeztünk meg két Európa-bajnoki futamot, miközben az országos bajnokság is szépen fejlődött minden tekintetben, ezért nem meglepő, hogy már nagy nevű külföldi indulókat is köszönthetünk az idén a mezőnyben” – közölte az elnök.

A rali ob a tervek szerint március 27–28-án a Salgó-ralival kezdődik, majd sorrendben a Miskolc-, az Eger-, valamint a Mecsek-rali következik, júliusban pedig a Székesfehérvár-Veszprém-ralira kerül sor. Lesz még Vértes-rali Móron és környékén, a Nyíregyháza-ralit a Rally Hungary Eb-futammal közösen október 22. és 24. között rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Japán-rali: Evans győzött, ezzel növelte előnyét az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.05.31. 11:40

Ralikrossz Eb: csaknem 70 fős mezőny a hétvégi magyar futamon Nyirádon

Egyéb autó-motor
2026.05.26. 13:41

Ogier győzött a Kanári-szigetek-ralin

Egyéb autó-motor
2026.04.26. 16:44

Rali ob: a kétszeres abszolút bajnok Vincze Ferenc nyerte meg az idény második futamát

Egyéb autó-motor
2026.04.25. 18:49

Veszprém-rali: Bodolaiék nyerték az idénynyitó országos bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2026.03.29. 18:43

Rali: a harminckettedik Veszprém-ralival indul az országos bajnokság a hétvégén

Egyéb autó-motor
2026.03.25. 13:09

Augusztus végén lesz a Diósgyőr rali

Egyéb autó-motor
2026.03.20. 11:50

Szafari rali: japán siker Kenyában, Kacuta először nyert

Rali
2026.03.15. 16:39
Ezek is érdekelhetik