Kamion Eb: nagyszerű hajrá és egy büntetés után Kiss Norbert a 2. helyen

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.17. 13:38
null
Kiss Norbert dobogóra állhatott a hungaroringi nyitó futamon (Fotó: Földi Imre)
Adam Lacko rajt-cél győzelmét hozta a kamion Európa-bajnokság nyitó versenye a Hungaroringen. Bár mögötte Anthony Janiec látta meg a kockás zászlót először, a francia versenyzőt a leintést követően megbüntették, így Kiss Norberté lett a második pozíció.

 

Az első sorból Adam Lacko és Anthony Janiec vághatott neki a nyitó viadalnak a Hungaroringen, Kiss Norbert a harmadik rajtsorba parkolhatta le a kamionját a rajtrácson. A repülőrajtot követően nem változott a sorrend az élmezőnyben, s az első kör végére Lackónak sikerült némi előnyt kiautózni az élen az igencsak nedves pályán.

A harmadik körben Kiss elkezdte támadni az előtte haladó Antonio Albacetét, ám előzést körökig nem láttunk. Lacko előnye az élen folyamatosan nőtt, az utolsó körökben azonban Kiss teljesítményére sem lehetett panasz, hiszen kettőt is előzött, amivel feljött a harmadik helyre. Lacko rajt-cél győzelmet aratott, s bár Kiss az utolsó méterekig támadta Janiecet a második pozícióért, a francia látta meg a kockás zászlót előbb.

A leintést követően azonban 30 másodperces időbüntetést kapott, amiért háromszor is túl szélesen vette a pálya valamelyik kanyarját, amivel Janiec visszaesett a hetedik helyre, a második pozíciót pedig Kiss örökölte meg.

Folytatás 14.50-kor a második versennyel!

KAMION EURÓPA-BAJNOKSÁG (ETRC)
HUNGARORING, 1. VERSENY

1. Adam Lacko (cseh, Buggyra Racing)
2. Kiss Norbert (magyar, Révész Truck Racing)

3. Antonio Albacete (spanyol, Truck Sport Bernau)
4. Steffen Faas (német, Tankpool24 Racing)

Legfrissebb hírek

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
3 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
14 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
15 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
18 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
23 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
Tegnap, 10:53

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
Tegnap, 7:34

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
Tegnap, 6:36
Ezek is érdekelhetik