MotoGP: Vinalesnek három éve ugyanaz a gondja

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
2020.09.19. 10:04
null
Vinales egy körön nagyon gyors, de a versenyek többségén nem az ő hátát nézi a mezőny (Fotó: Getty Images)
Mindenki szoros versenyt vár vasárnapra, sőt már a mai időmérő edzésekre is, hiszen ez már a második hét a mezőnynek zsinórban Misanóban, a MotoGP-sek pedig a két futam között kedden még teszteltek is. A győzelemhez vasárnap nem elég a jó versenytempó, a kvalifikáción is brillírozni kell, mert a harmadik sortól kezdődően drasztikusan csökkenek az esélyek.

A keddi tesztnap leggyorsabbja, Maverick Vinales aznap még boldogan hajtotta álomra a fejét, bízva abban, hogy nemcsak gyors volt, hanem találtak is megoldást a problémáikra, miszerint hiába gyors a teszteken, az időmérőn, általában egyedül egy körön, amikor elérkezik a vasárnap, minden darabokra hullik. Ha Valentino Rossi versenymenő, „vasárnapi srác”, akkor csapattársa ennek a tökéletes ellentéte, azt mégis cáfolja, hogy fejben lenne a gond.

„Szombaton még pályacsúcsot motorozok, másnapra meg elfelejtek motorozni?? Ugyan már!” – mondta még múlt héten kollégánk által feltett kellemetlen kérdésre.

A spanyol az első edzésnap után a 4. helyen áll egy olyan mezőnyben, ahol az első 5 helyezettet hét század (!) másodperc választja csak el egymástól egy körön, de mint tudjuk, Vinalesnél nem itt bukik meg a történet.

„Sajnos semmit sem találtunk a tapadási problémákra. Azt hittük, hogy igen, de a versenybeállításokkal semmit sem találtunk. Próbáltuk visszaadni a helyzetet teli tankkal, ugyanolyan erőleadással, és ugyanazokkal a gondokkal találtuk szemben magunkat. Holnap megpróbálunk valami mást is” – kezdte Vinales péntek délután.

„A motor hátuljára koncentráltunk, hogy nagyobb tapadást találjunk. Három éve nem tudjuk ezt megoldani, és nem akarok ezzel több időt veszíteni. Szombaton az első gumin fogunk dolgozni és próbáljuk majd működésbe hozni, hogy nagyobb legyen a tapadás, a stabilitás, és jobban forduljon a motor.”

Vinales problémája tehát összetett. Egyrészt, ha nem tapad olyan jól a pálya (mint például vasárnaponként a kisebb kategóriák futamai után), akkor nincs hátul tapadása.

Másrészt a versenyek elején teli tankkal további nehézségei vannak, majd az utolsó körökre valahogy hirtelen megszűnik minden probléma, megfutja saját leggyorsabb köreit, de addigra már késő.

Így szombaton már visszatér az eddigi motorjához, azaz elvileg nem láthatjuk majd a motorján az új megafon-kipufogót és a karbonszálas lengővillát sem.

A pénteki edzésnapot végül a KTM-es Brad Binder húzta be, két ezreddel megelőzve Nakagami Takaakit és 16-tal Fabio Quartararót.

Az első 10-en kívül egyelőre olyan nagy neveket találunk, mint a múlt vasárnapi futamgyőztes, Francesco Bagnaia vagy Andrea Dovizioso és Jack Miller, de szombaton egyikük sem foglalkozott a gyors körös eredménnyel.

Az egyedüli, aki kilóg a sorból, Valentino Rossi, mert ő felrakta az új abroncsokat a nap végére. Ő egy tizeddel csúszott ki egyelőre a legjobb tíz közül.

A legmozgalmasabban Álex Rinsnek telt a péntek. Reggel, a hűvösebb pályára a Michelin szakemberei inkább a kemény hátsó gumit ajánlották mindenkinek, de ezt a többség nem fogadta meg.

Ez okozhatta Rins hatalmas highside-ját is, aminek hihetetlen módon nem lett bukás a vége.

Később azonban a 8-as kanyarban egy kicsit keményebben nyúlt rá a fékre, így elment alóla a motor eleje a balosban.


Franco Morbidelliről és a Hondával kapcsolatos sajnálatos hírekről az alábbi videóban beszél szakértőnk.

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
2026.06.10. 20:03

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
2026.06.09. 13:09

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
2026.06.09. 06:35

Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

Egyéb autó-motor
2026.06.08. 19:20

MotoGP: Márquez vasárnap is nyert a Balatonon, 100. futamgyőzelmét aratta

Egyéb autó-motor
2026.06.07. 15:05

Marc Márquez tudatosan nyomta meg a sprint elejét

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 20:54

Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot a Balaton Parkban

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 15:33

MotoGP: Márquez indulhat az élről a Magyar Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 12:19
Ezek is érdekelhetik