Autósport: Tóth László a 16. helyről indulva 7. lett Monzában

2020.07.11. 17:05
Tóth László, a Bhaitech Racing magyar versenyzője hetedik lett a Formula Renault Európa-kupa szezonnyitó versenyhétvégéjének második, szombaton rendezett futamán.

A 20 éves pilóta a 16. rajtkockából vágott neki a 30 perc+1 körös viadalnak, és a startnál azonnal két pozíciót jött előre. Az első körben történt baleset miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely néhány perccel később útjára tudta engedni a mezőnyt, ekkor Tóth a 10. helyen száguldott. A magyar versenyző végig harcban volt a 8-10. helyért, az utolsó két körre feljött nyolcadiknak, és remek védekezéssel megtartotta ezt a pozíciót. A futam után a hetedikként záró cseh Petr Ptáceket megbüntette a versenybíróság, így Tóth lett hivatalosan a hetedik, és ezzel hat pontot szerzett.

Csapattársai, Lorenzo Colombo és Nicola Marinangeli ezen, valamint a pénteki versenyen sem szereztek pontot. Tóth pénteken a 15. helyen ért célba.

A Formula Renault Európa-kupa jubileumi, 30. idényében 18 fős a mezőny, a koronavírus-járvány miatt módosított versenynaptár pedig 10 hétvégét és 20 futamot tartalmaz.

A monzai idénynyitó után Tóth László a 10. az összetettben. A következő két versenyre két hét múlva Imolában kerül sor.

A FUTAMOT ITT LEHET VISSZANÉZNI

Legfrissebb hírek

A Monza otthon tartotta a három pontot a Sassuolo ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.18. 22:53

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Lobotka szállította a Napoli-sikert, Sassuolóban kikapott a Juve

Olasz labdarúgás
2026.09.13. 22:48

Antonelli a monzai sikere után már második az olasz örökranglistán

F1
2026.09.08. 10:33

Visszatérő vb-ezüstérmes vezérletével nyert a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.08.29. 22:49

Sima győzelemmel mutatkozott be a címvédő Inter a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 20:31

Két góllal kikapott otthon, mégis visszatért a Serie A-ba a Monza

Olasz labdarúgás
2026.05.29. 22:18

Cselgáncs: négyen pályáznak a szövetség elnöki tisztségére

Egyéb egyéni
2026.04.22. 14:08