MotoGP: a CAS-hoz fordult a doppingoláson kapott Iannone

MTI MTIMTI MTI
2020.06.09. 20:13
null
Iannone a büntetése törlését szeretné elérni (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett másfél éves eltiltása ellen Andrea Iannone, akit azért büntetett meg a Nemzetközi Motorsportszövetség (FIM), mert novemberben pozitív lett a doppingtesztje.

Az ügyben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is a CAS-hoz fordult, a szervezet súlyosbítást, négyéves eltiltást kért. A sportoló ezzel szemben azt szeretné elérni, hogy töröljék a büntetését.

A FIM korábbi közleménye szerint a szteroidok közé tartozó drosztanolont mutatták ki az olasz pilótának a Malajziai Nagydíjon adott mintájában. Az Aprilia 30 éves versenyzőjének büntetése jelen állás szerint 2021. június 16-án jár le.

Iannone a 16. helyen zárta a tavalyi idényt a MotoGP-ben, amelyben 2013 óta szerepel, ezalatt egy futamon, a 2016-os Osztrák Nagydíjon győzött. A 2015-ös vb-sorozatban szerepelt a legjobban, akkor ötödikként zárt. A ügy kirobbanása után azt mondta: véletlenül, szennyezett húson keresztül került a szervezetébe a tiltott szer.

A CAS még nem tűzte ki a meghallgatás időpontját.

A gyorsaságimotoros-vb idei szezonja a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem kezdődött el. A szervezők abban reménykednek, hogy július 19-én, a spanyolországi Jerezben sor kerülhet az idénynyitóra.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Marc Márquez nyolcadszor nyerte meg az Aragóniai Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2026.08.30. 14:48

Csapatot vált a MotoGP egyik legnagyobb tehetsége

Egyéb autó-motor
2026.08.26. 14:15

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
2026.08.12. 08:54

MotoGP: Raúl Fernández győzött Silverstone-ban

Egyéb autó-motor
2026.08.09. 17:22

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23