Koronavírus: Turán Frigyes önkéntes munkával segít

MTI MTIMTI MTI
2020.05.05. 16:48
A közeljövőben már tesztelné a Volkswagen Polo GTI R5-ös versenyautót az Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László ralipáros, de a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítését követően még vár a pontosabb információkra.

„Fontos tudnunk, hogy mikor és milyen területen várható az első verseny, mert ennek fényében tudjuk elkezdeni tervezni a tesztelésünket” – mondta az MTI-nek Turán Frigyes, aki tavaly novemberben megnyerte az országos bajnokság utolsó futamát, a Nyíregyházán és környékén rendezett Rally Hungary elnevezésű Eb-szezonzárót.Turán Frigyes, aki tavaly novemberben megnyerte az országos bajnokság utolsó futamát, a Nyíregyházán és környékén rendezett Rally Hungary elnevezésű Eb-szezonzárót.

„Március elején néhány kilométert még meg tudtunk tenni az új autóval, így van már némi tapasztalatunk, de a kihagyás után mindenképpen vissza kell szoknunk és bele kell rázódnunk” – mondta a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, aki „nagy pozitívumnak” tartja, hogy ha még nem is versenyen, de vissza tudnak ülni a versenyautóba.

Az országos ralibajnokság a járvány miatt nem kezdődött el idén, a hivatalos döntés még nem született meg arról, hogy a szezon mikor kezdődhet, ugyanakkor a korlátozó intézkedések enyhítése nyomán a csapatok vélhetően hamarosan elkezdhetik a teszteléseket.

Turán Frigyes közben az egyik budapesti bevásárlóközponttal közösen 3000 darab segélycsomaggal támogatja hat szervezet, így többek között a Szent László Kórház és a Honvéd Kórház dolgozóinak a munkáját.

„Azon túl, hogy idősebb szeretteim miatt is komolyan veszem a biztonsági előírásokat, mindenképp támogatni szeretném valamilyen módon azokat, akik hivatásukból adódóan nap mint nap a frontvonalon teljesítenek, így most a versenyzés helyett az önkéntes munka került előtérbe nálam” – jelentette ki Turán.

Legfrissebb hírek

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Észt rali: Sami Pajari első futamgyőzelmét szerezte

Egyéb autó-motor
2026.07.19. 18:04

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 10:55

Mecsek-rali: Vincze Ferenc nyerte meg a Pécs környéki viadalt

Egyéb autó-motor
2026.06.13. 18:42

Japán-rali: Evans győzött, ezzel növelte előnyét az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.05.31. 11:40

Ralikrossz Eb: csaknem 70 fős mezőny a hétvégi magyar futamon Nyirádon

Egyéb autó-motor
2026.05.26. 13:41

Ogier győzött a Kanári-szigetek-ralin

Egyéb autó-motor
2026.04.26. 16:44