DTM: az F1-es világbajnok visszautasította az Audi ajánlatát

2019.04.08. 17:35
null
Rosberg továbbra sem szeretne visszatérni a versenyzéshez (Fotó: AFP)
Az Audi szabadkártyás pilótájaként térhetett volna vissza a versenyzéshez Nico Rosberg, a 2016-os Formula–1-es világbajnok azonban továbbra sem tervezi, hogy újra versenyezne.

 

Nico Rosberg néhány nappal az F1-es világbajnokká válása után döntött úgy, hogy befejezi autóversenyzői karrierjét. Akkor biztosan állította, hogy a királykategóriában többet nem versenyez, azt azonban nem tartotta kizártnak, hogy más sorozatban rajthoz áll a jövőben.

Erre három évvel a visszavonulását követően meg is lehetett volna az esélye, Dieter Gass ugyanis – aki az Audi autósportban való szereplését irányítja – felajánlotta Rosbergnek, hogy induljon a gyártóval valamelyik DTM-es futamon. Az exversenyző azonban nem élt a lehetőséggel.

„Dieter Gass megkérdezte, hogy szeretnék-e versenyezni meghívott pilótaként, de visszautasítottam az ajánlatot – mondta Rosberg. – Kizárólag szórakozásból megtenném, de már nem figyelek annyira a fizikai állapotomra. Az F1-es időkben rengeteget kellett edzenem a karjaimra és a kezeimre, ma már viszont nem vagyok ilyen jó helyzetben ebben a tekintetben.”

Gerhard Berger, a DTM vezetője korábban előállt azzal a tervvel, hogy olyan F1-es sztárokat csábítana a saját sorozata egy-két versenyére, mint Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel. Rosberg szerint azonban ez sosem fog megvalósulni, mert az F1-es versenyzők túl elfoglaltak ahhoz, hogy más sorozatban is induljanak – ráadásul a legtöbbük szerződése tiltja is ezt.

 

Legfrissebb hírek

F1, Brit Nagydíj, sprintidőmérő

F1
58 perce

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
3 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
21 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
Tegnap, 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18
Ezek is érdekelhetik