Kamion Eb: Kiss Norbert harmadik lett a záró futamon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.17. 17:53
A harmadik helyen ért célba a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes pilótája a gyorsasági kamion Eb magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi záró futamán.  

Kiss szombaton, a hétvége első két versenyén előbb a második, majd az ötödik volt. A 33 éves szombathelyi versenyző a vasárnap kora délutáni negyedik helyezése, és a fordított rajtrács szabálya miatt a hétvége utolsó futamán az ötödik rajtkockából indult, s a 11 körös futam első körében máris két pozíciót javított.

Ezt követően azonban az élen száguldó René Reinert és a mögötte második Sascha Lenz már nem volt „befogható” Kiss számára, akit ráadásul a címvédő cseh Adam Lacko is körökön keresztül támadott. Az utolsó három körben Kiss és Lacko nagyon közel került a vezető duóhoz, előzésre azonban már nem került sor.

„Nem vagyok teljesen elégedett a hétvégével, két hét múlva a Nürburgringen, a csapat hazai versenyén kell helyt állnunk, így mivel vannak konkrét problémák, amelyekről tudunk, egy-két nap pihenés után elkezdjük ezeket kijavítani” – nyilatkozta Kiss.

A kamion Eb idei szezonja a Nürburgring után július közepén a Slovakiaringen folytatódik, majd a csehországi Most, a belgiumi Zolder és a franciaországi Le Mans következik, a szezonzáró hétvégére pedig a spanyolországi Jaramában kerül sor október elején.

Legfrissebb hírek

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
6 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
6 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
8 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
8 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
12 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
23 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
Tegnap, 22:38
Ezek is érdekelhetik