WTCC: Girolami a pole-ban, Michelisz az első sorban Kínában

2017.10.14. 10:37
null
Girolami első pole-ját szerezte meg a WTCC-ben (Fotó: fiawtcc.com)
Néstor Girolami volt a leggyorsabb a túraautó-világbajnokság (WTCC) kínai versenyhétvégéjének időmérő edzésen. Michelisz Norbert is az első sorból rajtolhat a holnapi főfutamon, miután az esős körülmények között rendezett kvalifikáción másodikként végzett. A Honda gyári csapatának magyar pilótáját Thed Björk követi a harmadik helyen.

Vizes pályán kezdhették meg a versenyzők a kvalifikációt Ningpóban, és az első meglepetésre rögtön a Q1-ben sor került. Az összetettben Michelisztől mindössze hét ponttal lemaradó Mehdi Bennani ugyanis csak a 13. helyen zárt, így számára rögtön az első szakasz után véget ért az időmérő.

A Q2-ben aztán újra elkezdett esni az eső, ami először úgy tűnt, hogy rosszul jött Michelisz számára, hiszen ekkor még nem volt mért köre. A magyar pilótának egy lehetősége volt kiharcolni a Q3-ba jutást, de sikeresen vette az akadályt, és a második leggyorsabb körrel jutott be a legjobb öt közé. Michelisz mellett Gabriele Tarquini, Néstor Girolami, Thed Björk és Rob Huff vehetett részt a Q3-ban.

A pole pozíció sorsát eldöntő harmadik szakaszban Michelisz harmadikként próbálkozhatott a rajtelsőségért, s gyorsabbnak bizonyult a körét már előtte teljesítő Huffnál és Björknél. Michelisz után Girolami és Tarquini volt még hátra, előbbi három tizeddel jobbat futott, mint a magyar hondás, így az élre állt. A Tiago Monteirót helyettesítő Tarquini mindhárom szektorban lassabban ment, ráadásul hibázott is, így nem volt esélye a pole-ra.

Nem alakult jól az időmérő a Zengő Motorsport számára. Nagy Dániel a 15. helyen végzett, míg Szabó Zsolt technikai probléma miatt részt sem tudott venni a kvalifikáción, így mért idő nélkül az utolsó rajtkockából várhatja a holnapi versenyeket.

A Q2-ben a franciaYann Ehrlacherzárt a 10. helyen, ami azt jelenti, hogy ő indulhat a pole pozícióból az első viadalon.

A holnapi nyitó futamot 8.30-kor, a főfutamot 10.30-kor rendezik. Az M4 Sport mindkettőt élőben közvetíti, de előbbit az Eurosport2-n, utóbbit pedig az Eurosport1-en is élőben követhetik.

A vb élcsoportja: 1. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 200 pont, 2. Thed Björk (svéd, Volvo) 191, 3. Michelisz Norbert (magyar, Honda) 175, 4. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën) 164, 5. Nicky Catsburg (holland, Volvo) 159, 6. Tom Chilton (brit, Citroën) 147, ...16. Nagy Dániel (magyar, Honda) 1

Legfrissebb hírek

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
1 órája

A semmiből a pole pozícióba: Norris megszelídítette a Madringet!

F1
2026.09.12. 17:05

Antonelli jó csapattárs volt, Verstappen azonban keresztülhúzta Russell számításait Monzában

F1
2026.09.05. 21:31

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.05. 19:52

Gasly kilenc éve hajszolta a lehetőséget – vasárnap győzelemmel koronázná meg a monzai hétvégét

F1
2026.09.05. 18:21

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
2026.09.05. 17:05

Hamilton újjáépítette az önbizalmát a zandvoorti időmérőn, optimista a verseny előtt

F1
2026.08.22. 21:07

Antonellinek ébresztőt fújt a zandvoorti hétvége; Russell úgy érzi, magára talált

F1
2026.08.22. 18:48